Nagyvilág

Lefejezett és keresztre feszített az Iszlám Állam

iszlam-allam(960x640).jpg (Array)
iszlam-allam(960x640).jpg (Array)

A líbiai Szirtért harcolnak helyi szalafista csoportokkal, így álltak bosszút az ellenállásért. Egy kórházat is felgyújtottak.

Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei szombaton 12 embert fejeztek le és feszítettek keresztre, akik a líbiai Szirt városáért folytatott harcokban vettek részt – jelentette a LANA líbiai hírügynökség. A dzsihadisták további 22 embert “végeztek ki”, akiknek kórházban kezelték a sérüléseiket. Az IÁ harcosai ezután állítólag felgyújtották a kórházat.

Az AFP azt írja, hogy kedd óta heves harcok folynak Szirt birtoklásáért az IÁ fegyveresei és a “helyi harcosok” között. A Líbia középső részén lévő, a fővárostól, Tripolitól mintegy 500 kilométerre keletre fekvő Szirtet az év elején foglalta el az Iszlám Állam. A héten heves harcok folytak a Moamer Kadhafi szülővárosának tekintett Szirt feletti ellenőrzésért, a csütörtöki összecsapásban például – helyi lakosok szerint – tizenheten vesztették életüket.

Meglehetősen nehéz azonosítani, hogy kik is azok a “helyi harcosok”. Két nappal korábban hírügynökségi források azt jelentették, hogy az IÁ-val szemben egy ugyancsak szalafista – a Koránt szó szerint értelmező – muszlim csoport harcol, ami a hét elején felfegyverzett helyi lakosokkal együtt rátámadt az IÁ harcosaira, azzal vádolva őket, hogy megöltek egy tekintélyes szirti hitszónokot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik