Nagyvilág

Saját kertjében fejezték le a 82 éves asszonyt

A brit gyilkos azt képzelte, hogy Hitler tért vissza alakváltó lényként.

Lefejezett egy idős nőt egy ámokfutó Észak-Londonban – tudósít a BBC. A 82 éves asszony a kertjében üldögélt, amikor rárontott a gyilkos, akinél egy bot és egy machete volt. A rendőrök alig bírták feltartóztatni, hatszor kellett sokkolót alkalmazni rajta.

A 25 éves férfi súlyos mentális zavar miatt gyilkolt, az ámokfutást valószínűleg az váltotta ki belőle, hogy három nappal előtte elvesztette a munkáját. A meggyilkolt nőtől három háznyira lakott, az öldöklés előtt lefejezte főbérlője két macskáját is, mert azt gondolta róluk, hogy démonok. Ezután főbérlője családjának két tagjára is rátámadt, akik egy autóban ültek, majd átugrott az idős nő kertjébe, akit többször megszúrt, mielőtt levágta a fejét.

A bírósági tárgyaláson elhangzott, hogy a férfi azért ölt, mert az idős nőben Hitler reinkarnációját látta. Letartóztatása is keserves küzdelemmel járt, látszott rajta, hogy zavart, a dulakodás közben pedig azt kiabálta, hogy „én vagyok a király” és „vörös a szín”.

Tanúk elmondták, hogy már a gyilkosság előtti hetekben is nagyon furcsán viselkedett a férfi, gyakran beszélt alakváltókról, olyan természetfeletti képességű lényekről, amelyek mások alakját veszik fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik