Nagyvilág

Rendkívüli csúcson dönthetnek Görögországról

ciprasz-juncker (Array)
ciprasz-juncker (Array)

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak ma Brüsszelben az eurózóna országainak állam-, illetve kormányfői, hogy megpróbáljanak megoldást találni az államcsőddel fenyegető görög adósságválságra.

Először a déli órákban az eurózóna tagállamainak pénzügyminiszterei ülnek asztalhoz, a csúcsvezetők pedig este tárgyalnak a kérdésről.

A rendkívüli csúcs oka, hogy az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank által Görögországnak nyújtott támogatási csomag június 30-án lejár, s ugyanezen a napon esedékessé válik egy 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség az IMF felé. Ez utóbbit Athén nem tudná teljesíteni, így az államcsődöt csak akkor kerülheti el, ha a hitelezői trojka folyósítaná neki a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletét.

Ez utóbbira a trojka azonban csak akkor hajlandó, ha a görög kormány vállalja, hogy hiteles és fenntartható gazdasági szerkezeti reformot valósít meg, a következő években növeli az elsődleges (vagyis a kamatterhek nélkül számított) államháztartási többletét a GDP arányában, fokozatosan kivezeti a bőkezű kiegészítéseket a nyugdíjrendszeréből, valamint egységesebbé teszi – az emelés jegyében – jelenlegi, “széttöredezettnek” minősített áfarendszerét. Athén ugyanakkor ezek közül több követelést kifogásol – különösen a nyugdíjkiadások csökkentését és egyes alapvető termékeke és szolgáltatások áfájának növelését -, és mindeddig nem tett le olyan reformterveket az asztalra, amelyeket a hitelezők elfogadhatónak találtak volna.

Euróövezeti tisztségviselők szerint, ha nem sikerül a nap folyamán dűlőre jutni az athéni vezetéssel, akkor a mentőcsomag helyett a görög államcsőd kezelése lesz a téma a hétfői csúcson. A fizetésképtelenség megkérdőjelezné Görögország eurózóna-tagságának, sőt egyesek szerint akár EU-tagságának fenntarthatóságát is.

Juncker kabinetfőnöke szerint jó tárgyalási alap Athén új javaslata

Görögország hitelezői megkapták az athéni kormány legutóbbi megállapodási javaslatait az államcsőddel fenyegető görög adósságválság ügyében, és az előterjesztés jó tárgyalási alapot jelent a kérdés rendezése érdekében hétfőn rendezendő uniós csúcsra – közölte hétfőre virradó éjjel Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök kabinetfőnöke.

Martin Selmayr közölte, hogy a görög javaslat eljutott a hitelezői trojka mindhárom tagjához, így az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank is megkapta. A Twitteren közzétett hírhez Juncker kabinetfőnöke annyit fűzött hozzá: “nehéz szülés” volt az új görög javaslatcsomag formába öntése.

Athén már órákkal korábban közölte, hogy elküldte új javaslatait a hitelezőknek, de ezt – megerősítés híján – egyes megfigyelők kétségbe vonták. Selmayr volt az első, aki hivatalosan megerősítette a javaslatok beérkezését. A trojka Görögországnak nyújtott támogatási csomagja, amelyből 7,2 milliárd eurót még nem folyósítottak, június 30-án lejár. Ugyanazon a napon esedékessé válik egy 1,6 milliárd eurós görög törlesztési kötelezettség az IMF felé. Az intézmények a fennmaradó 7,2 milliárd átutalásának előfeltételeként azt várják a görög kormánytól, hogy hiteles és fenntartható gazdasági szerkezeti reformot valósítson meg.

A görögök mindeddig nem tettek le az asztalra elfogadható reformcsomagot. Miután csütörtökön eredménytelenül zárult az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácskozása, hétfőre rendkívüli tanácskozásra hívták össze Brüsszelbe az eurózóna országainak állam-, illetve kormányfőit a görög kérdés rendezése érdekében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik