Leborotválta egy alagút egy spanyol emeletes turistabusz tetejét Franciaországban vasárnap. A balesetben hat fiatal súlyosan megsérült – közölték a helyi hatóságok.
Az autóbusz Bilbaóból tartott Amszterdamba. A járművön mintegy ötven, 18 és 29 év közötti spanyol egyetemista utazott Hollandiába.
A baleset reggel fél hatkor történt az észak-franciaországi lille-i agglomeráció La Madelaine településének alagútjában. A vezető figyelmen kívül hagyta a 2,60 méternél magasabb járművek számára a behajtást tiltó táblát, és behajtott az alagútba, amely teljes hosszában letépte a busz tetejét.
A baleset után harmincnégy embert szállítottak kórházba. A hat súlyos sérült közül kettő állapota életveszélyes, rajtuk kívül még tizenöt embert ápolnak könnyebb sérülésekkel, tizenhárman pedig már elhagyhatták a kórházat.
A buszon utazó diákok elmondása szerint a súlyos sérültek a busz végében ültek, ahová a roncsok csapódtak. Az utazást egy spanyolországi baszk cég szervezte. A diákok július 25. és augusztus 1. között egy hollandiai kempingben laktak volna, onnan mentek volna különböző kirándulásokra – mondta el az utat szervező utazási iroda.
A két gépkocsivezető egyikét, aki a baleset idején a volánnál ült, előállították – közölte a lille-i ügyészség. A véralkohol- és drogtesztje is negatív volt, a jármű tachográfja sem mutatott szabálysértést. A gépkocsivezető annyit mondott, hogy megbízott a GPS-ben, ezért nem figyelt kellőképpen a táblákra.
Nord megye prefektúrája szerint az autóbusz rendszeresen közlekedett Spanyolországból Hollandiába Lille érintésével, de egyelőre ismeretlen okból nem a szokott útvonalon haladt.