Nagyvilág

Egy amerikainak még mindig hihetetlen a Szabadság téri szoborpark

Szabadság tér (Array)
Szabadság tér (Array)

Egyik ámulatból a másikba esik a New Yorker magazin riportere: itt egy szovjet emlékmű, ott egy Horthy-szobor, amott egy német megszállási sas, imitt egy amerikai tábornok.

Ugyan az emlékművita már lepörgött, a híres New Yorker magazin mégis most közölt egy riportot a budapesti Szabadság térről, kiemelve azt, hogy itt aztán emlékművek nyújtóznak mindenfelé, ameddig a szem ellát. A “Ronald Reagan és más magyar hősök” című anyagban azzal indít a szerző Masha Gessen, hogy elmeséli, a téren állt korábban a hírhedt Újépület, ahol sok 1848-as mártírt kivégeztek, illetve idekerült a helyére a tőzsde, majd a Magyar Televízió épülete.

Az emlékművek sorát az 1848-assal, a legrégebbivel kezdi, hozzátéve, hogy ezért lett Szabadság tér is a terület neve az Újépület elbontása után: a forradalom áldozataira emlékeztek ezzel anno. Azt írja, hogy Lengyelországnak vagy Észtországnak könnyebb volt a múlttal szembenézni: először a németek, majd a szovjetek szállták meg őket, míg Magyarország együttműködött a nácikkal a világháború alatt.

Mindenesetre a tér végén ott áll a szovjetek obeliszkje, a felszabadulási emlékmű, amit a közutálat ellenére a helyén hagytak mindeddig, bár körül kellett kordonozni a vandálok miatt. Tavaly azonban a tér másik végén egy új emlékmű borzolta fel a kedélyeket: a német megszállási. A szerző elmagyarázza a németeket jelképező sast és a magyarokat szimbolizáló Gábriel arkangyalt. Megemlíti a zárt kormányülést, amin döntöttek róla, illetve az ellenállást. Az ellenzők a cikk szerint azt hangoztatták, hogy a szobor mosdatja a nácikkal együttműködő magyar hatóságokat.

 

Nem mellékes, hogy az egész történet Horthy Miklós regnálása idején történt, és a közelben épp található egy – kerítéssel védett – Horthy-szobor is. Mindenesetre a megszállási emlékművet az ellenállás tette élővé, hisz nap mint nap leülnek ide átbeszélni a történteket, illetve sok fotó, emlékirat és kavics is idekerült a tiltakozók által. Eközben már senki sem törődik a szovjet emlékművel, a kerítést is elvitték előle.

A magyarok amúgy is nagy emlékmű-átalakítók – írja a New Yorker. Példának felhozzák a Felszabadulási emlékművet, amiből Szabadság-szobor lett mára. A magyaroknak azt is ki kellett találni, hogy akkor ki volt a felszabadító. Hát Ronald Reagan amerikai elnök! Kapott is egy szobrot a szovjet emlékmű mögött, nem messze az amerikai nagykövetségtől, amely 1956-ban megmentette Mindszenty bíborost a megtorlásoktól. A követség előtt áll Carl Lutz, a zsidómentő svájci diplomata szobra, ehhez kapcsolódóan azt hozza fel a szerző, hogy a Dohány utcai zsinagóga udvarán van még látványos emlékmű – kerítéssel védve.

A Szabadság téri emlékművek között talált még egy amerikait: Harry Hill Bandholtz amerikai tábornokét, aki megóvta Budapestet a totális román kifosztástól 1919-ben. A szobrát 1936-ban állították fel, majd az orosz megszálláskor raktárba került és csak 1989-ben, George Bush elnök látogatásakor került vissza a helyére. Aztán pár hónapra rá megdőlt a rendszer és újra át lehetett írni a magyar történelmet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik