Nagyvilág

A Fed alelnöke szerint túl alacsony az amerikai infláció

dollar(210x140).jpg (Array)
dollar(210x140).jpg (Array)

Az Egyesült Államokban még mindig túl alacsony az infláció mértéke, ezért a jegybanknak biztosítania kell annak fokozatos emelkedését, jelentette ki Stanley Fischer, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve alelnöke.

“Az infláció túl alacsony, vissza kell hoznunk 2 százalékra. Ezért tartjuk alacsonyan a kamatlábakat, hogy ösztönözzük a befektetéseket és a növekedést” – közölte Fischer az amerikai kereskedelmi kamara rendezvényén.

Egy nappal korábban a Fed elnöke, Janet Yellen a washingtoni szenátus bakügyi bizottsága előtt még azt mondta, az infláció emelkedésére számít, és az amerikai gazdaság javuló állapotának fényében a Fed nem fogja megvárni a kamatemeléssel, hogy a pénzromlás mértéke elérje a 2 százalékos célkitűzést. Fischer a kamara elnökének kérdéseire reagálva visszautasította a Fed munkájával szemben mind az üzleti, mind a politikai szféra által megfogalmazott bírálatokat.

Azt mondta, a pénzügyi szektor jogtalanul kritizálja a jegybank által szigorított felügyeleti szabályokat, miután a 2008-as pénzügyi válság világosan megmutatta, hogy a régebbi intézkedések túl lazák voltak, a bankok pedig túlságosan is adósságfüggőkké váltak, és ebből fakadóan a külső sokkokkal szemben erősen sebezhetőek voltak. Egyúttal a stresszteszt mint felügyeleti eszköz fontosságát hangsúlyozta, amely nagyobb rálátást és kontrollt adott a döntéshozók kezébe az egyre összetettebb és összefonódottabb pénzügyi szektor felett.

Azzal kapcsolatban, hogy a kongresszus egyes tagjai további korlátozásokat akarnak kivetni a Fed végső hitelezői felhatalmazására, Fisher leszögezte: a jegybank a pénzügyi válság óta eddig hozott szigorítások fényében – amelyek korlátozták azon cégek körét, amelyeknek hitelt adhat – még képes megfelelően végezni dolgát, de hatáskörének újabb megnyirbálása már káros hatással lenne. A Fed alelenöke hangsúlyozta, hogy a végső hitelezői funkció a jegybanki politika egy alapvető pillére, és “nem akarna olyan dolgokat eldobni, amelyek nagyon hasznosak lehetnek még”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik