Nagyvilág

Szigorítanák a pilóták pszichológiai vizsgálatát

airbus a320 (Array)
airbus a320 (Array)

A pilóták pszichológiai vizsgálatának szigorítását, egészségi állapotukról európai adatbázis létrehozását és az adatoknak az arra illetékesek közti megosztását javasolja az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség szakértői munkacsoportja.

Az állásfoglalást ma kapták kézhez az Európai Unió tisztségviselői. A javaslatok között szerepel az is, hogy a pilótákat szúrópróbaszerűen alkohol- és kábítószer-vizsgálatnak kell alávetni, továbbá jobban kell ellenőrizni azoknak az orvosoknak a munkáját, akik felelősek a pilóták rendszeres egészségügyi vizsgálataiért.

A szakértői munkacsoport nem állt elő változtatási javaslattal a pilótafülkék ajtajának zárrendszerét illetően, de támogatja az EASA kezdeményezését, miszerint mindig legalább két személynek kell lennie a pilótafülkékben.

Az egész javaslatcsomag azért született, mert márciusban egy német utasszállító repülő másodpilótája, Andreas Lubitz minden jel szerint szándékosan hegynek kormányozta a gépet, amikor egyedül maradt a pilótafülkében. Lubitz évekre visszamenően mentális betegséggel, depresszióval küszködött, ami miatt elveszíthette volna állását. Öngyilkosságával 149 ember halálát okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik