Szórakozás

Egész estés show-ra készül az Attraction a londoni West Enden

Nagy dobásra készül a brit tehetségkutatóban taroló magyar árnyékszínház.

A Szűcs Zoltán által alapított Attraction formáció 2013-ban nyerte meg a Britain’s Got Talent műsorát, népszerűségük pedig azóta is töretlen. A csapat már az angol királynő előtt is fellépett, a kínai holdújévet ünneplő gálán előadott produkciójukat pedig 750 millió tévénéző követte figyelemmel.

A magyar árnyékszínház most újabb nagy dobásra készül, hiszen november 29-én a londoni Theatre Royalban adják elő első egész estér show műsorukat, amire már most gőzerővel készülnek. Az Attraction vezetője, Szücsi rendkívül hálás a brit közönségnek, hogy a verseny óta fáradhatatlanul támogatják őket.

“A Britain’ Got Talent mindent megváltoztatott. Ez a világ legnagyobb tehetségkutató műsora, aminek köszönhetően nemzetközi ismertségre tettünk szert. Hálás vagyok Simonnak és már alig várjuk, hogy bemutathassuk a brit nézőközönségnek az első egész estét produkciónkat” – mondta a táncos a London Evening Standardnek.

Attraction presents THE BOX

BUY TICKETS – http://bit.ly/AttractiontheboxBritain’s Got Talent winners ATTRACTION present the world premiere of THE BOX their first full length production.For ONE NIGHT ONLY at the THEATRE ROYAL DRURY LANE, LONDON on SUN 29th NOVEMBER 2015BUY TICKETS – http://bit.ly/AttractiontheboxBOX OFFICE (24 HR) – 0844 412 4657http://www.attractionperformances.comhttp://facebook.com/attractionBLThttp://twitter.com/attractionBLTIts an age old story.Love lost to time, circumstance and turmoil.We all know that the path of true love never runs smooth and in THE BOX, the first full length story from Attraction, the path is certainly never smooth.Emotional & powerful, tender & beautiful, THE BOX weaves the heart-wrenching tale of three generations of loss, redemption and renewal.Ultimately all human experiences are set free from THE BOX, and look to be redeemed in Hope.

Posted by Attraction Black Light Theatre on 2015. július 3.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik