Szórakozás

Nóci arcát a fenekéből kivett zsírral töltenék fel

Noci(960x640).jpg (Array)
Noci(960x640).jpg (Array)

Az egykori műsorvezető szeretné eltüntetné a ráncait, de egyúttal a természetes külsejét is megőrizné.

Elfogyott a zsír az arcából, amit a hátsójából tudnak pótolni. Czifra Noémi elbizonytalanodott, kés alá feküdjön-e – írja a Bors az Aktív riportja nyomán. Nóci plasztikai műtétének tervezgetéséről már mi is írtunk, mára azonban azt a hiánypótló információt is megtudhattuk, hogy milyen módon simíthatja ki ráncait az extévés.

“A fokozott arcmozgás miatt mindenképpen botoxos blokkolás kell. A mérges ránc a fokozott arcmimika eredménye, ehhez operáció sem szükséges. A térd belső részén, a comb belső oldalán és fenéktájékon is van pótlás” – mondta el Dr. Tizedes György plasztikai sebész, aki megállapította, Nóci arcából elfogytak a zsírszövetek. A VV egykori műsorvezetője még gondolkozik, vállalja-e a beavatkozást, és valójában nem érti, miért furcsa az embereknek, hogy nem úgy néz ki, mint 25 évesen.

“Mi lenne, hogyha nem így néznék ki tizenöt év után? Akkor azt kapnám: na, vajon mennyit jár plasztikáztatni, és többet jár oda, mint közértbe. Aki a tükörbe néz negyvenévesen, nőből van és a gravitáció rá is hat, akkor hasonló dolgokkal találkozik, mint én. Kivéve, hogy ha közben felszedett tíz-húsz kilót. Az szerencsés, ha az arcára, viszont akkor van neki más baja. Na, szóval, melyiket választjuk, hölgyeim?”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik