Belföld

Vádemelés jön a balmazújvárosi vesztegetési botrányban

A polgármester cáfolta, hogy érintett lenne az ügyben, az ügyészség nem fedte fel, hogy kik a gyanúsítottak.

Lezárult a nyomozás a balmazújvárosi polgármesteri hivatalt érintő vesztegetési ügyben – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-vel. Az ügy vádelőkészítési szakaszban van – tudatták.

A Blikk januárban számolt be arról, hogy vesztegetés gyanúja miatt kihallgatták Veres Margitot, a település független polgármesterét. Veres korábban a város jegyzője volt, a gyanú szerint ebben a minőségben követte el a terhére rótt bűncselekményt, ami a városi sportcsarnok 2013-ban befejezett felépítéséhez kötődik.

A város 180 millió forintos rendkívüli támogatással segítette a beruházást, amit egy helyi vállalkozó irányított. Úgy tudni, a vállalkozó az ügy másik gyanúsítottja: a férfi „tiltott módon honorálhatta” a település támogatását.

Veres Margit cáfolta, hogy gyanúsítottként hallgatták volna ki. Az ügyészség szerint ugyanakkor továbbra is két gyanúsítottja van az ügynek, de nevüket, munkakörüket és azt, hogy pontosan mivel gyanúsítják őket, nem közölték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik