Szórakozás

1,7 milliós ruhában köszöntötte az újévet Vajna Timi

A filmproducer felesége a hírességek életét éli. Költséges karácsonyuk után, szilveszter éjjel sem kímélték a pénztárcájukat.

Vajna Timi rendszeresen beszámol fényűző életéről a rajongóinak, amiért férje, Andy Vajna korábban figyelmeztette is, az ifjú feleség azonban fittyet hány a kérésre. Utazásaival, furcsa hobbijaival, és ruhakölteményeivel állandóan a figyelem középpontjába kerül.

Magángéppel szokott eljutni a legszebb helyekre, karácsonykor például a hírességek síparadicsomába, Aspenbe utaztak Andy-val, ami legalább négy millió forintjukba került. Timi azonban házi kedvenceire sem sajnálja a pénzt. Százezreket érő macskáit például trénerrel edzi egy hollywoodi szerepre. Emellett persze keményen dolgozik. Szépségversenye szervezése után, most több százmilliós gyémántüzletbe vág.

Éppen ezért neki is kijár egy kis jutalom, amit általában méregdrága ruhák testesítenek meg. December elején, a londoni divatshown egy köldökig dekoltált dresszben mutatta meg magát, szilveszter éjjelén pedig egy Tom Ford darabban ünnepelt. A flitteres ruha, melyet korábban már Beyoncé is viselt, átszámolva 1, 7 millió forintot kóstál, Timi ezért éppen megfelelőnek tartotta ahhoz, hogy a Las Vegas-i éjszakában bulizzon benne egyet.

Hadd szoljon

A photo posted by Timea Vajna (Palacsik Timea) (@timeavajna) onDec 12, 2014 at 9:33pm PST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik