A mai időkben felértékelődik a hittan és az etika oktatása, mert mindenképpen fontos, hogy megőrizzük azt az ezeréves hagyományt, amit Szent István ránk bízott – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós egy tanévnyitón.
Ezután vett egészen a mostani viszonyoknak megfelelő fordulatot Soltész műsora a Győr-Moson-Sopron megyei Dunasziget általános iskolájában és óvodájában. Azt mondta, a hittan és az etika különösen fontos ez az olyan időkben, mint a mai, amikor más kultúrák, az európai kultúrkörtől távol álló törekvések érkeznek Magyarországra, Európába.
Tehát végre megtudhatták az általános iskolai gyerekek is, hogy milyen “törekvésektől” kell félni, jönnek ezek az ágrólszakadt emberek délről és elveszik a munkájukat, pedig Szent István is befogadta az idegeneket. Akad itt némi ellentmondás, de egy 9 éves gyerek persze lazán feloldja.