Belföld

Menekülttábor: lesz, de már „látványában is átmeneti”

menekülttábor vámosszabadi (Array)
menekülttábor vámosszabadi (Array)

Ezt ígérte Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, sőt, már egyeztetne is Sormással.

Államtitkári részvétellel tartottak rögtönzött lakossági fórumot szerda délben a Zala megyei Sormáson, hogy a település nagy számban összegyűlt lakóit a tervezett befogadóállomásról tájékoztassák.

Az államtitkár a polgármesterrel történt egyeztetés utáni fórumon kifejtette: konténerekből, sátrakból álló, már látványában is az átmeneti jelleget mutató, mintegy ezer ember befogadására alkalmas, hangsúlyozottan ideiglenes tábort kívánnak kialakítani. Az építkezés várhatóan augusztus végén, szeptember elején kezdődhet meg.

A közbiztonságot és a közegészségügyet érintő felvetésekre válaszolva többször is kiemelte: garantálni fogják az ott élők megfelelő biztonságát, ezért is kívánnak egyeztetésekkel kompromisszumos megoldásra jutni a településsel.

Martonfán is lesz menekülttábor, a Hír24 videóriportjából kiderül, mi a véleménye a helyieknek erről az egészről.

Olvasói sztorik