Belföld

Tényleg L. Simon embere került a Forster Központ élére

Mai sajtóhíreket erősített meg L. Simon László az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Sárváry István Sághi Attilát váltja a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ élén hétfői hatállyal, Sághi közös megegyezéssel távozik a posztról. A Magyar Nemzet kormányközeli forrásokra hivatkozva ma azt írta: Sághinak azért kell mennie, mert posztját L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára egyik embere kaphatja meg.

A Miniszterelnökség mai közleménye szerint a Forster Központ felügyeletét is ellátó L. Simon László javaslatára nevezte ki Sárváry Istvánt a központ elnökének június 1-jei hatállyal Lázár János Miniszterelnökséget irányító miniszter.

“Sárváry István a harmadik Orbán-kormány megalakulása óta a Miniszterelnökség kiemelt kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkáraként dolgozott. A közgazdász végzettségű szakember ezt megelőzőn a Várkert Bazár felújításában a munkákat irányító kormánybiztosság munkatársaként vett részt, illetve igazgatója és stratégiai igazgatója volt a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.-nek” – olvasható a közleményben.

A tájékoztatás szerint az új elnök legfontosabb feladata az elmúlt évben előkészített Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram elindítása, a Nemzeti Hauszmann Terv megvalósításának támogatása, valamint a Forster Központ további megerősítése.

Sárváry István eddigi feladatait részben a Forster Központ, részben pedig Puskás Imre kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkár veszi át – közölte a Miniszterelnökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik