Belföld

Az államnak a mostani ár töredékéért sem kellett a Golgota

Golgota (Array)
Golgota (Array)

A festmény előző tulajdonosa a Blikknek azt mondja, a magyar állam már Pákh Imre előtt megszerezhette volna a képet.

A nyolcvanas évek végén 50 ezer dollárért vette meg Munkácsy Mihály festményét egy Sotheby’s-árverésen Julian Beck. A Blikknek most telefonon azt mondta: tudta, hogy jó üzletet kötött, mert a képet mai árfolyamon 40-50 millió dollárért vette meg az 1880-as években az első tulajdonosa. Ő tudta, hogy „ami egyszer drága volt, az egy nap újra az lesz”.

A műgyűjtő odaadta a festményt a Magyar Nemzeti Múzeumnak tíz évre, utána pedig vevőt keresett. Egymillió dollárt kért az államtól, de csak 300 ezret ajánlottak érte. „Most kinyalnák a s…emet egymillióért” – mondta Beck, aki végül nagyjából 7 millió dollár körüli összeget kapott Pákh Imrétől a Golgotáért.

A Magyarországról 1967-ben, hamis spanyol útlevéllel disszidált férfi szerint a Golgota-vitában „egyik fél sem hülye”, meg fogják találni a megoldást. Szerinte a Golgota egy 20 millió dolláros kép, csak meg kell várni, amíg újra fölkúszik odáig az ára.

Pákh Imre régóta alkudozik a magyar állammal a Golgota eladásáról. A műgyűjtő 9 millió dollárt kér, de mivel az állam csak 6 milliót adna, június 25-én el akarta szállíttatni a festményt a debreceni Déri Múzeumból. Az állam válaszként védetté nyilvánította, így a képet nem lehet kivinni az országból. Néhány napja a műgyűjtő azt mondta a Figyelőnek, hogy nemcsak a magyar államot perli be, hanem a Golgota védetté nyilvánításában szerepet játszó személyeket is.

A magyar származású amerikai műgyűjtő szerint akár öt percen belül kész  megegyezni, de az erőszaknak nem enged. Ha békésen nem megy, akkor amerikai és német bíróságokhoz fordul, hogy igazának érvényt szerezzen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik