Belföld

Minden nap kiderül egy gyermekről, hogy szexuális bántalmazás áldozata lett

A legtöbb eset azonban rejtve marad. Az erőszak gyermekáldozatainak világnapja van.

Az erőszak gyermekáldozatainak világnapja van június negyedikén. Magyarországon évente több mint hét és félezer esetben derül fény családon belüli erőszakra, 2013-ban 371 gyermekről derült ki, hogy szexuális bántalmazás áldozata lett – hívja fel a figyelmet az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa. A legnagyobb baj azonban, hogy az esetek többsége rejtve marad.

A szervezet nap mint nap találkozik az erőszakkal a gyermekvédelmi gondozásban élők előéletében is. Van olyan gyermek, akiről tudják, hogy szexuálisan bántalmazták, a szülők vagy más elkövetők ellen már folyamatban van a büntetőeljárás, másoknál a gyerekek viselkedéséből következtetnek erre. Előfordult, hogy azért kerültek 13-15 éves lányok gyermekvédelmi gondozásba, mert korábban prostitúcióra kényszerítették őket.

Az SOS Gyermekfalvak tanácsadással és képzéssel igyekszik hozzájárulni a gyermekvédelemben dolgozók munkájához, mert a szexuális bántalmazással minden szakember találkozik, mégsem kapnak ehhez felkészítést. Pedig szükség van a bántalmazott gyerekek kezelésére és arra is, hogy a szakemberek képesek legyenek felismerni a bántalmazás tényét. A programmal a szervezet el akarja érni, hogy egy év múlva már több olyan szakembercsapat is legyen, akiket mozgósítani lehet a bántalmazott gyerekek segítésére.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét, rokonát erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot, ami belföldről minden hálózaton keresztül ingyenes: 06-80-20-55-20

Bántalmazás áldozatául esett nők és gyermekek számára a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület működtet ingyenesen hívható segélyvonalat minden nap 18-22 óra között: 06-80-505-101

Ajánlott videó

Olvasói sztorik