Belföld

LMP: 3 milliárd helyett 300 millió kormányzati kommunikációra

Kormanyhirdetes(960x640).jpg (Array)
Kormanyhirdetes(960x640).jpg (Array)

A kabinet 600 millió forintos keretösszegű tájékoztató kampányt indít a magyar reformok sikerességéről, az LMP nem hagyná.

Schiffer András, az LMP társelnöke és frakcióvezetője az úgy fogalmazott: a kormányzati kommunikáció kizárólag azokban az elengedhetetlen esetekben alkalmazható, amikor azt az állampolgárok jogai vagy kötelezettségei indokolják. Ilyen eset lehet például egy új kormányablak megnyitásáról, vagy egy anyatejprogram elindításáról szóló tájékoztatás – fejtette ki, hozzátéve, az LMP éppen ezért a kormányzati kommunikációra szánt költségvetési keretet 200 millió forintra csökkentette volna a jelenlegi több mint 3 milliárd forintról.

Az ellenzéki politikus a kormányzati propagandát az elengedhetetlen tájékoztatással szemben bújtatott pártfinanszírozásnak nevezte, amely szerinte alkalmas a médiaviszonyok torzítására, valamint a “kedvenc oligarchák feltőkésítésére”.

Azt mondta, a kormányzati propaganda “torz gyakorlata” az első Orbán-kormány alatt indult el a Széchenyi-tervvel kapcsolatban, amit a Medgyessy-kabinet folytatott a száznapos program reklámozásával, és tart egészen a mai napig.
Schiffer András szerint törvénynek kellene tiltania ezt a gyakorlatot, hiszen szerinte a kormánypártok kapnak annyi költségvetési támogatást, hogy abból finanszírozzák “dicsőségük hirdetését”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik