Belföld

Változtat a BKK: megrendszabályozzák az ellenőröket

ellenor(210x140).jpg (Array)
ellenor(210x140).jpg (Array)

Világosan szabályozták a közterület-felügyelők és az ellenőrök feladatait, mozgásterét. A bliccelők jól járhatnak - írta meg a vs.hu.

Alaposan a körmükre néznek a budapesti tömegközlekedés ellenőreinek – tudta meg a vs.hu. A portál birtokába került a BKK és közterület-felügyelet új, közös szabályozása. Értesüléseik szerint a módosításra a közelmúlt két botrányos esete miatt volt szükség.

Ahogyan mi is beszámoltunk róla: májusban a Blaha Lujza téren a közterületesek a falhoz nyomtak egy utast, nem sokkal később egy villamosról leszálló fiatal került bajba a Boráros téren: állítólag nem mondták meg neki, miért volt szükség kényszerintézkedésre, ő pedig nekitámadt az közterület-felügyelőknek.

A portál szerint a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) június 18-án állapodott meg az új szabályozásról, amelyben precízen meghatározzák, mit tehetnek és mit nem az ellenőrök, illetve a velük intézkedő közterület-felügyelők.

Vége a közterületes-kommandónak

Az új rendszerben a BKK átengedi a közös ellenőrzések szervezését, irányítását a közterületeseknek – eddig a közlekedési társaság határozta meg, mely vonalakat mikor ellenőriztek, mostantól csak javaslatot tesznek. A portál értesülései szerint csökkentik a közterületesek létszámát a járatokon: eddig naponta 50-70 fő teljesített szolgálatot az ellenőrökkel, júliustól viszont csak 20-an lesznek műszakonként, egy ellenőr mellé két közterület-felügyelőt rendelnek.

A jegyellenőrzést csak az ellenőr végezheti, ahogyan neki kell először felkérnie az utast a személyazonossága igazolására. A közterület-felügyelő csak akkor léphet, ha az ellenőr erre külön megkéri. A felügyelőnek igazolnia kell magát és felvilágosítást kell adnia az eljárás okáról. A közterületes alkalmazhat kényszerintézkedéseket, de még ezt megelőzően informálnia kell az utast a várható következményekről. Az intézkedés után az okmányokat vissza kell adnia, és azt is el kell mondania, hogy az utas hol tehet panaszt.

A Budapest közigazgatási határain belül kezdett intézkedést az ellenőrzési csoport még befejezheti, de azon túllépve újat már nem kezdhet – írja a szabályozás a portál cikke szerint. Ha ellenáll az utas, a közterület-felügyelő értesíti a rendőrséget, azonban ha az egyenruhás 15 percig nem érkezik meg, a bliccelő megússza egy figyelmeztetéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik