Belföld

Orbán, Varga, Lázár tudta, hogy igaz, mégis majdnem letagadták

Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató (Array)
Lázár János, Giró-Szász András sajtótájékoztató (Array)

Újabb részletek Vida Ildikó rejtélyes távozásáról.

A kormányfő mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a nemzetgazdasági tárca irányítója is tudott róla, hogy a NAV május 20-án lemondott elnökének a hatvan nap lejárta után automatikusan megszűnt a vezetői munkaviszonya – írja kormányhoz közeli, névtelen forrásra hivatkozva a Figyelő. A hetilapnak Lázár János ezt megerősítette.

A Figyelő szerint a Kormányzati Információs Központ munkatársai a hír megjelenése után cáfolni akartak, „ők lepődtek meg a legjobban, amikor közölték velük: a hír igaz”.  

Meglepetésük legalábbis meglepő, hiszen a Kormányinfón Lázárral mindig együttmozgó Giró-Szász András kormányzati főkommunikátor szerdán azt mondta, Orbán Viktor még június elején jelezte, hogy csak szakmai okok alapján nem tudja elfogadni Vida Ildikó lemondását, személyes és családi okok alapján igen.

A Vida-titok őrzői közül (Orbán-Lázár-Varga) a legfurcsább a nemzetgazdasági miniszter szerepe, aki hétfőn azt mondta: a NAV elnöke az elmúlt hetekben többször jelezte neki lemondási szándékát, de konkrét időpontról nem beszélt. Varga a kormányfővel is többször beszélt a NAV átalakításáról, de Vida Ildikó távozásának konkrét időpontjáról nem volt szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik