Belföld

Pluszpénzt kapnak a leszakadó gyerekek tanárai

tanár (Array)
tanár (Array)

Ha tanítványaik többsége jó felvételit ír, járni fog a tanároknak a 34-37 ezer forintos pótlék.

Havi 34-37 ezer forintos pótlékot kaphatnak a Köznevelési Hídprogramban dolgozó tanárok – írja a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumának előterjesztésére hivatkozva. A lap csütörtöki számában azt írja, hogy a pedagógusok előmeneteli rendszerének szabályait rögzítő kormányrendelet tervezett módosítása szerint programpótlékot kaphatnak “a leszakadó gyerekek” felzárkóztatásával foglalkozó tanárok a fenntartótól.

A pótlék akkor jár, ha a tanár diákjai 70 százalékban eredményes középfokú írásbeli felvételi vizsgát tesznek, vagy a Híd II. program esetében a második évfolyamba lépnek. Az előterjesztésből az is kiderül, hogy a pedagógusminősítési rendszer eljárása során a leendő kutatótanárok publikációs tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémiának is meg kell vizsgálnia, ha azt az Oktatási Hivatal kéri – olvasható a Magyar Nemzetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik