Kultúra

Kampány a génmódosított vetőmag ellen

aratas(210x140)(1).jpg (aratás, búza, mezőgazdaság, )
aratas(210x140)(1).jpg (aratás, búza, mezőgazdaság, )

Hódmezővásárhelyre is ellátogat a Vidékfejlesztési Minisztérium GMO-mentes mezőgazdaságot népszerűsítő roadshowja.

Szerda délután, Budai Gyula parlamenti államtitkár vezetésével elindult a Vidékfejlesztési Minisztérium Roadshow a GMO-mentes mezőgazdaságért elnevezésű rendezvénysorozata. A szakpolitikus a génmódosítás elleni kampánykörút első állomásán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagyon elmondta, egyes gazdálkodók még mindig nincsenek tisztában a GMO veszélyeivel. Több cég részéről még mindig akadnak próbálkozások a génmódosított vetőmagok forgalomba hozatalára, de a szaktárca és az illetékes hatóság ezeket eddig és a jövőben is meg fogja akadályozni.

Az államtitkár hozzátette, Magyarország nagyhatalomnak számít a vetőmag-előállításban. A világban a kilencedik, Európában pedig a harmadik helyet foglalja el.

– Ezt a vezető pozíciót továbbra is meg kell őrizni, ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy a nagyhírű, hagyományos vetőmagok génmódosítás-mentesek maradjanak – fogalmazott Budai.

A december elejéig tartó rendezvénysorozatnak Győr, Jászberény, Kaposvár, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár, Szekszárd és Budapest lesznek a további helyszínei. Vásárhelyre november 20-án érkezik meg a roadshow. Az eseményen a genetikailag módosított növények egészségügyi, környezetvédelmi, gazdasági és társadalmi hatásairól tartanak előadásokat a minisztérium szakértői, valamint civil szervezetek, intézmények képviselői.

GMO-mentes Magyarország

Magyarországon 2008 óta tilos a génmódosított növények szabadföldi termesztése. A vonatkozó törvényt annak idején öt párti egyetértéssel fogadta el az Országyűlés. A GMO-mentes magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb védelmezője Sólyom László. A volt köztársasági elnök a hivatali ideje alatt többször is, illetve azt követően is megvédte az EU által aggályosnak ítélt moratóriumot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik