Szórakozás

Kigyulladt egy bankautomata

Négy riasztást kaptak a hét második napján a megye tűzoltói.

Bankautomata, melléképület és zabszéna is égett kedden a megyében. Összesen négy riasztást kaptak a hét második napján a tűzoltóink – tájékoztatta portálunkat Molnár Krisztina, a katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.

A délelőtt csendesen telt. Az első hívás délután egykor futott be a műveletirányítási központba. Makón, a Nagycsillag utcában egy ATM kezdett füstölni. A hagymavárosi tűzoltóknak kellett áramtalanítaniuk bankjegykiadót. A tűz az automata szerkezetén belül maradt, így nem történt komolyabb baj.

Három órakor a szegedi tűzoltóknak akadt dolguk. Leszakadt egy ág a Csaba utcában. A forgalmat feltartó ágat szétfűrészelték, majd darabokban lehúzták az útról.

A hódmezővásárhelyi egységet Vajhát közelébe hívták tüzet oltani. Egy tanya udvarán gyulladt meg, nagy mennyiségű zabszéna. A vásárhelyi raj hamar elfojtotta a lángokat. Személyi sérülés nem történt.

Az utolsó bejelentés este negyed nyolckor érkezett Szenetesről. A Bocskai utcában egy hat négyzetméteres faépületben meggyulladt az ott tárolt szemét. A Kurca-parti város tűzoltói vízzel gyorsan eloltották a tüzet. Itt sem sérült meg senki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik