Nagyvilág

Rengeteg brit tartja komoly problémának a bevándorlást

bevandorlok(960x640).jpg (Array)
bevandorlok(960x640).jpg (Array)

Soha nem aggódtak még ennyire a britek a bevándorlás miatt egy közvélemény-kutatás frissen ismertetett adatai szerint.

Az Economist és az Ipsos Mori felmérését ismertetve a The Telegraph című lap szombaton arról írt, hogy a választókorú britek 50 százaléka sorolja a legnagyobb problémák közé a bevándorlást. Ez a legmagasabb mérték, amelyet a migráció tekintetében eddig feljegyeztek a havonta végzett közvélemény-kutatásban. Júliushoz képest nyolc százalékos növekedést tapasztaltak.

Az bevándorlás elsősorban a calais-i menekültválság miatt vált a britek egyik legnagyobb aggodalmává a magyarázatok szerint. A Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagút francia oldalán több ezer menekült gyűlt össze a kedvező alkalomra várva, hogy vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átjussanak a szigetországba. A helyzet a nyár közepén volt a legsúlyosabb, akkor naponta akár kétezren is megpróbáltak behatolni az alagút területére. Azóta ez a szám a fokozott biztonsági intézkedések révén nagyságrendekkel, 100-200 közé csökkent.

A felmérés szerint a bevándorlás okozza messze a legnagyobb aggodalmat a britek számára, az állami egészségügyi szolgálat működése 37, a gazdasági helyzet pedig csak 27 százalékuk szerint tartozik a legkomolyabb problémák közé.
Az 50 százalékról szólva Bobby Duffy, az Ipsos Mori társadalomtudományi kutatásokért felelős igazgatója azt mondta: “Ha egy bizonyos ügy eléri ezt az arányt, az általában annak jele, hogy a közvélemény szerint azonnali cselekvésre van szükség”.

Az idősebbeket különösen aggasztja a bevándorlás: a 65 év felettiek 64 százaléka, valamint az 55 és 64 év közöttiek 62 százaléka sorolta a legnagyobb nehézségek közé. Az összes válaszadó közül a vidékiek kétharmada, a városiaknak viszont csak 37 százaléka vélekedik így.

A legfontosabb ügyeket egyenként megnevezve ugyancsak a migráció kérdése az első: 32 százalék tartja a legnagyobb problémának. A második helyen a gazdasági helyzet ügye szerepel 13 százalékkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik