Belföld

Tilla vazelinnel keni Aleska Diamondot

Megnéztük, hogyan készül a tornadresszben furcsa feladatokat végrehajtó celebek showműsora. Nézegessen róla képeket!

Augusztus 31-én új részekkel kerül képernyőre a TV2 egyik korábbi sikeres showműsora, az Ezek megőrültek. A forgatás már a végéhez közeledik, most a csatorna jóvoltából bepillanthattunk az egyik utolsó adás felvételébe, ahol már a legjobbak küzdöttek meg egymással.


Fotók: Neményi Márton

A két csapat közül csak az egyiket, a kékeket mutathatjuk, hogy ne lőjük le előre a poént. Varga Viktor, Zámbó Árpi és Aleska Diamond nagyon szeretik egymást.

A műsorvezetők, Majka és Tilla éppen egy rendkívül szórakoztató bevezető jelenetet vettek fel: esőt teremtettek, majd űztek el.

Ekkor a kék csapat még nem tudta, hogy miért van odakészítve a díszletbe a vazelines vödör.

De aztán rájöttek. Az emberteke nevű játék következett, ahol a pályán nekifutásból kellett úgy végigcsúszniuk, hogy érkezéskor ledöntsék a bábúkat.

Ezt mindenkinek meg kellett ismételnie, ezért a bábúk újra és újra felálltak, és persze nagyon csúszósak lettek a vazelintől.

Ahogyan a versenyzők is. Itt éppen Tilla keni vazelinnel Aleska Diamondot, hogy jobban csússzon.

A pályának persze mindig makulátlannak kell lennie. A takarítók a stáb többi tagjával együtt reggeltől estig dolgoznak hetek óta a műsoron.

Nagyjából száz ember nagyon kemény munkája van az Ezek megőrültekben.

A szabadtéri pálya köré épített konténervárosba komoly vezérlő is kitelepült.

De van orvos is, ha valami gond lenne. Még nem volt semmi komoly, de sok apróság igen.

Itt készülnek a szereplők a megőrülésre. A tornadresszből mindenki négyet kap méretre varrva, ezeket haza is vihetik, a fogason az utcai ruháik lógnak.

A 12 órás forgatások után mindenki úgy kidől, mint Varga Viktor.

De nem mindenkinek van olyan menő verdája, mint neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik