Gazdaság

Gigaberuházás indul Tiszapüspökiben

kukorica(210x140).jpg (Array)
kukorica(210x140).jpg (Array)

A gabonafeldolgozó 550 új munkahelyet teremthet és száz százalékban magyar cég áll a gyárépítés mögött. 2017-re készülhet el.

A legnagyobb beruházás a rendszerváltás óta az élelmiszeriparban – ecsetelte a tiszapüspöki beruházás jelentőségét az mno.hu. A Tisza-TK Projekt Kft. zöldmezős beruházása a tervek szerint 145 millió euróból, azaz hozzávetőleg 45 milliárd forintból valósul meg a kétezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei, Tisza-parti községben. 

A száz százalékban magyar tulajdonú társaság projektjét nemzetgazdaságilag kiemeltnek minősítették, a magyar kormány 9,2 milliárd forint támogatást, az Eximbank pedig hosszú lejáratú hitelt nyújt a beruházáshoz, amellyel 550 új munkahely jön létre. A beruházáshoz legalább hatvan százalékban magyar beszállítókat vennének igénybe. A munkálatokat még augusztusban elkezdik. 

A 2017 nyarára elkészülő üzem évente 530 ezer tonna magyar termelőktől felvásárolt kukoricát fog feldolgozni, az előállított termék 70 százalékát exportálják majd – írta a lap.

A gyárban GMO-mentes magyar kukoricából állítanak majd elő élelmiszer-ipari alapanyagokat, illetve takarmány-alapanyagokat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik