Élet-Stílus

Macskaajtón próbált bejutni a medve a házba – fotó

Medve(960x640).jpg (Array)
Medve(960x640).jpg (Array)

Vágyakozva nézett befele, ahol finomságok helyett csak a idahói ház tulajdonosa várta. Szerencséjére puska helyett fényképezőgéppel.

Élete legnagyobb meglepetése az idahói síparadicsom, a Schweitzer-hegység közelében élő Doug Hardert, amikor egy fekete medve nézett be hozzá a bejárati ajtón lévő macskaajtón. A meglepett medvefejről készült fényképe természetesen nagy sikert aratott a helyi sajtóban, és az interneten.

 Fotó:Doug Harder

Harder a helyi WZZM13 televíziónak elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy közelebbi kapcsolatba került a környéken élő medvékkel. Májusban egy egész család – két bocs és anyjuk – jelent meg az emeleti tornácán, hogy a madaraknak kirakott magokból lakmározzanak. A férfi azt is fotókkal tudta bizonyítani.

 Fotó:Doug Harder

Elmondása szerint megtörtént az is, hogy egy fiatal medve betört hozzá, amikor augusztus elején nyaralni volt. A vadállat egy résnyire nyitva hagyott üvegajtón át jutott be a házba, ahol megette a számára elérhető helyen tárolt ételeket, és még a szőnyegére is rápiszkított. Ugyanakkor elmondása szerint nem okozott nagy kárt a lakásban. Feltehetően az ugyanaz a medve volt, ami most a macskaajtón át kukucskált be a lakásba, valami finomságra vágyva.

Fotó:Doug Harder

Ajánlott videó

Olvasói sztorik