Belföld

Húszezerből táboroznak a magyar gyerekek

tabor(210x140).jpg (Array)
tabor(210x140).jpg (Array)

A családok több mint fele közel 20 ezer forintot költ nyári táborozásra, 37 százalékuk azonban nem választ tábort nyáron gyermekének - derül ki egy felmérésből.

A Formatex Kft. megbízásából készült kutatás szerint a szülők 14,5 százaléka iskolai napközis táborban gondoskodik az elhelyezésről, 34,5 százalékuk sport-, tánc- vagy kalandtábort választ, 17,7 százalékuk pedig alkotó, kézműves, kreatív, vagy dráma tevékenységekkel foglalkozó tábor mellett dönt, közel 8 százalék pedig nyelvi tábort választ.

A válaszadók 24 százaléka szerint a gyerekük a nyári szünetben nem foglalkozik tanulással, mintegy 47 százalékuk azt válaszolta, hogy hetente egy-két órát tanul, 17,4 százalékuk pedig hetente 3-5 órát. Legtöbbjük, közel 40 százalék kötelező olvasmányokat olvas, de majdnem ugyanennyien vannak, akik készségfejlesztő játékokon keresztül tanulnak, egynyolcaduk nyelveket gyakorol, 13,6 százalék pedig azt tanulja, amiből gyengén állt az iskolában.

Valószínű, hogy a gyerekek körében nem túl népszerű a nyári tanulás, de kifejezetten pozitív az, hogy egyre többen – a megkérdezettek közel 40 százaléka – fedezi fel a játékokon keresztüli fejlesztést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik