Közélet

Öt ország, ahol bujkálnék, ha Marcsika lennék

A rendőrség sejti, merre bujkálhat a Kun-Mediátor botrány főszereplője. Dobrai Sándorné helyében szednénk a sátorfánkat, íme öt tipp, hova meneküljön és mit kezdjen az életével!

 

Dobrai Sándorné hamar Magyarország legismertebb valóságshow-hőse lett, mindenki csak Kun-Mediátor Marcsikaként ismeri. Az ezer embert megkárosító asszony rögtön olajra lépett, ahogy érezte, forróvá vált a talaj és külföldre menekült. Sok pletyka keringett arról, merre lehet, Közép-Amerika tűnt a legvalószínűbbnek. Felmerült Mexikó is, de Marcsikát még Floridában is látták (ami azért nem kis teljesítmény úgy, hogy az Interpol is körözi a nőt). Mindenesetre a rendőrség nem akarja elárulni, hogy hol van most Dobrainé, pedig tudja. Akár igaz ez, akár csak a nyulat akarják kiugrasztani a bokorból, jelentős információ.

Megpróbáltuk a közép-amerikai szálat kevésbé komolyra venni, és a saját fejünkkel gondolkodni, hol szívódnánk fel KM Marcsi helyében.

Honduras

KM Marcsika most még valószínűleg nagy halnak hiszi magát, mégiscsak tízmilliárd forintos kárt okozott. Honduras jó búvóhely, egyben jó lecke is lenne a karcagi asszonyságnak. Itt nála is keményebbek a bűnözők, tudna tőlük tanulni, de itt óvatosban kell intézni a dolgokat, mert hamar lelövik az embert. A világ egyik legmagasabb gyilkossági rátájától szenvedő banánköztársaságban mondjuk nem lenne egyszerű elfogni őt. Mire a nyomára bukkannának, valamelyik drogmaffiózó megsorozná a magyar ügynökök kocsiját.

Fotó: Europress/AFP

Brazília

A másik amerikai tippünk Brazília lenne. Marcsika dolga a riói favelákban hasonló lenne, mint Hondurasban, ezért inkább azt ajánlanánk, vesszen el az Amazonas esőerdejében. Itt elemében is érezhetné magát, amikor bennszülött törzsekkel összebarátkozva gyümölcsöző befektetéseket ajánlhatna a naiv dzsungellakóknak. Itt meg szaglászhat az Interpol, az életben nem találnak rá az erdőben az indiánná vedlett Dobrai Sándornéra.

Fotó: Europress/Getty Images

Tibet – Kína

Hét év Tibetben talán Marcsikának sem ártana meg, aztán akár megtisztult lélekkel adhatná át magát az őt köröző hatóságoknak. A hatalmas hegyek között eleve könnyen felszívódna, egy bércen csüngő buddhista kolostorban pedig eléldegélhetne pár évig. Lelki megtisztulása során különböző játékokat taníthatna a szerzeteseknek, pl. piramisjátékot.

Fotó: MTI/EPA

Szaúd-Arábia

Az Oázisok Sápadt Amazonja – vélhetően így neveznék el Magyarország válaszát Arábiai Lawrence-re, ha Marcsika itt akarna elbújni. Miközben a muszlim előírásoknak megfelelően egész testét lepellel fedhetné el és a sivatagban is elrejtőzhetne üldözői elől, egy közös befektetéssel enyhíthetné a síita-szunnita ellentétet.

Fotó: Thinkstock

Antarktisz

Abból kiindulva, hogy Dobranié nem írta alá az antarktiszi egyezményt, akár egy saját országot is kihasíthatna a jeges kontinensből. Itt aztán bemutathatná a fókáknak és pingvineknek, mi a magyar virtus, sőt, a földije, Fazekas Sándor földművelési miniszter még a kormányon is átverhetné, hogy Marcsikát hagyják békén, ha átadja az országát, és az magyar gyarmat lehet.

Fotó: Thinkstock

 

Fotó:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik