Sport

Pars: “Éreztem, hogy bennem van a 83 méter”

A szombat délután Európa-bajnoki címét megvédő Pars Krisztián az MTI-nek nyilatkozott a versenyről.

Pars kiemelte: a tavalyi műtétje óta bevezetett új technikával egyelőre versenyenként két igazán nagyot tud dobni – most három 80 fölötti is sikerült.

“Az első két dobásba még nehéz belevinni ezt a mozgást, harmadikra szokott összejönni, mint most is. Ugyanakkor fontos volt, hogy ki került először 80 méter fölé, ki ébred fel előbb, főleg így, hogy kettőnkről szólt ez a verseny. Amikor Fajdek 80 fölött dobott, de kilépett, láttam, hogy benne van az eredmény, s ez kicsit felturbózott” – mondta.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az utolsó dobásról, amely a világ idei legjobbja, elmondta, nem tudott volna nem dobni, hiába volt akkor már győztes.

“Éreztem, hogy bennem van a 83 méter, s ezt szerettem volna kihozni magamból.”

A folytatásról úgy vélekedett, nagy versenyt fognak vívni a jövőben Fajdekkel, szeptemberben a világkupán csapnak össze, s ott van még a nemzetközi szövetség kalapácsvető sorozata. Ebben Pars vezet, Fajdeknek kétszer is 80 fölé kell kerülnie, hogy megelőzze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik