Kultúra

Hangversennyel ünnepel a zeneiskola

Zeneiskola (zeneiskola)
Zeneiskola (zeneiskola)

Csütörtök este a Városháza Dísztermébe várják az érdeklődőket.

Harminc évvel ezelőtt indult a Népzenei Tanszak a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. A jubileum tiszteletére ünnepi hangversenyt rendeznek november 14-én, csütörtökön 18.00 órakor a Városháza Dísztermében. A programra ingyenes a belépés, szeretettel várják Székesfehérvár zenekedvelő közönségét.

Egy kis történelem…

A Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI idén ünnepli fennállásának 100. születésnapját. Az intézmény az Állami Zeneiskola, majd a Hermann László Zeneiskola jogutódja, 1990-ben költözött jelenlegi épületébe. Az iskola 1992-ben vette fel első igazgatója, Hermann László hegedűművész, zeneszerző és zenetanár nevét. 1982-ben Borlói Rudolf igazgatósága alatt került Székesfehérvárra igazgatóhelyettesként Bódi Árpád, akinek kezdeményezésére indult el a Népzene Tanszak.

A zeneiskola azon kevés művészetoktatási intézmények közé tartozik, ahol egy épületen belül folyik az alap- és középfokú művészeti képzés. Az intézményben több kiváló együttes – fúvós zenekar, vonós zenekar, Bakony Népzenei Együttes – biztosítja a lehetőséget a közös muzsikálásra. Az együttesek az országos, sőt a nemzetközi zenei élet elismert résztvevői. A Népzenei Tanszak tanárai és növendékei meghatározó szereplők Székesfehérvár kulturális életében, a diákok közül többen kimagasló eredményekkel vettek részt számos hazai és külföldi versenyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik