Szórakozás

XVI. Benedek “nem európai utódot szeretne”

Ezrek gyűltek össze a Szent Péter téren, hogy részt vegyenek a pápa utolsó előtti úrangyala imádságán. Hatalmas taps fogadta Benedek pápát, a tömeg folyamatosan kántálta: Éljen a pápa! Új részletek is napvilágot láttak a pápa egészségügyi állapotával kapcsolatban.

További részletek jelentek meg a pápa hanyatló egészségi állapotáról: egy német újságíró azt állítja, hogy mikor 10 hete utoljára találkozott XVI. Benedekkel, ő már nem látott a bal szemére- írja a Dailymail.

Peter Seewald, aki több interjút is csinált már a pápával, és 2010-ben egy könyvet is írt róla elmondta: a hallása megromlott, nem lát a bal szemére, és annyira vékony, hogy a szabók már alig tudták ráalakítani az öltözékeit. „Soha nem láttam még ennyire kimerültnek.”

A Vatikánban a 85 éves Benedek megköszönte több nyelven a jelenlévők és az érte imádkozók szeretetét. Spanyolul azt mondta az 50 ezer fős tömeg előtt: “Azt kérem, hogy továbbra is imádkozzatok értem és a következő pápáért.”

Számos bíboros nyitott lenne arra a lehetőségre, hogy az új pápa a fejlődő világból, Latin-Amerikából, Afrikából vagy Ázsiából kerüljön ki. “El tudom képzelni, hogy az egyház egy nagy lépést tegyen egy afrikai vagy egy latin-amerikai pápa megválasztásával” – ezt Kurt Koch bíboros mondta, a Svájci Államszövetség vatikáni tisztviselője.

Paul Poupard bíboros, aki 25 éve ismeri XVI. Benedeket, és 2007-ig a Vatikán kulturális “minisztériumának” megfelelő Szentszéki Kulturális Tanácsot vezette, a tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak úgy fogalmazott, hogy a pápa szándékainak “utolsó, legfelsőbb szintű kinyilatkoztatása volt” öt fejlődő térségbeli bíboros kinevezése a tavalyi év végén. Poupard bíboros szerint XVI. Benedek pápa akkor már eldöntötte, hogy lemond. A magas rangú vatikáni tisztviselő szerint “a lemondás sokkja” is arra késztetheti a bíborosi testületet, hogy – csakúgy, mint 1978-ban, “a keleti tömbből érkező” Karol Wojtyla, vagyis Benedek lengyel elődje, II. János Pál esetében – “bátorságot tanúsítsanak”, és ezúttal Európán kívüli jelöltet válasszanak- erről az MTI számolt be.

A pápa olaszul folytatta: Sokszor érkezünk válaszúthoz: Istent kövessem vagy magamat? Az önérdek az első vagy a valódi jó, Isten?  Majd hozzátette: Sem fizikailag, sem szellemileg nem elég erős ahhoz, hogy a katolikus egyház feje legyen, ebben a rengeteg kihívással teli, változó világban – adta hírül a Dailymail.

Február 28-ig lesz pápa XVI. Benedek, az új pápa megválasztásáig 15-20 nap szokott eltelni, ez azonban a halálesetekre vonatkozik. Most a lemondás után a bíborosok hamarabb felkészülhettek, így már március elsején kezdenek tanácskozni, a konklávé legkésőbb március 15-én kezdődhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik