Szórakozás

Megtalálták az egy éve lezuhant An-2-es roncsait

Megtalálták az oroszországi Szerov város közelében tavaly júniusban lezuhant An-2-es repülőgép mind a 13 áldozatának a földi maradványait - értesült hétfőn a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.

Az egymotoros, kétfedeles gép darabjait egy nehezen megközelíthető, mocsaras területen találta meg múlt szombaton két vadász, mindössze 8 kilométerre a szibériai várostól. Ők értesítették a hatóságokat.

A katasztrófavédelem szakértői vasárnap érkeztek a helyszínre. Az első vizsgálatok szerint az An-2-es leszállás közben zuhanhatott le. Az áldozatok maradványait Jekatyerinburgba szállították azonosításra.
Tavaly november közepéig eredménytelenül keresték a roncsokat a sűrű tajgában.

A szerencsétlenül járt repülőgép tavaly június 11-én tűnt el, fedélzetén 12 utassal, illetve a pilótával. Közöttük volt Szerov város közlekedésrendészetének vezetője és egyik munkatársa. A kisgép engedély nélkül szállt fel Szerovból.

Ennek ellenére a Szverdlovszki terület kormányzója arra adott utasítást, hogy az áldozatok családjainak egy-egy millió rubel kártérítést fizessenek a régió tartalékalapjából és a hatóságok gondoskodjanak az elhunytak temetéséről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik