Szórakozás

Hátrányban vannak a nők a munkaerőpiacon

no-szemuvegben(960x640)(1).jpg (nő szemüvegben)
no-szemuvegben(960x640)(1).jpg (nő szemüvegben)

Kevés nő dolgozik felsővezetőként Magyarországon, azonos munkakörökben a nők átlagosan kevesebbet keresnek, bónuszuk pedig csupán a 83,5 százaléka a férfiakénak - állapította meg a Hay Group nemzetközi menedzsment tanácsadó cég a női munkavállalókra vonatkozó felmérése alapján.

A 492 cégre kiterjedő, 2013-as kutatáson alapuló felméréshez használt adatbázis 300 ezer hazai munkavállaló adatait tartalmazza.

Az e cégeknél foglalkoztatott munkavállalók alig 42 százaléka nő, míg ez a szám két évvel ezelőtt még 48 százalék volt. A tanácsadó szerint a válság és az elbocsátások jóval erőteljesebben érintették a nőket, mint a férfiakat.

A közlemény szerint a felsővezetők között jelentős mértékben csökkent a nők aránya: míg 2011-ben a vezetők 19,1 százaléka volt nő, idén már csak 18,3 százalékuk az.

A két évvel korábbiakhoz képest minden munkaköri kategóriában alacsonyabb a nők aránya, még abban a szakértői körben is, ahol korábban több nő dolgozott, mint férfi.

A felmérésből kiderült az is, hogy hiába dolgoznak azonos munkakörben, a nők átlagosan a férfiak bérének csupán 94,4 százalékát keresik. A nők átlagosan csupán a férfiak bónuszának, teljesítmény alapú kifizetésének a 83,5 százalékát kapják kézhez. Még rosszabb a helyzet a felsővezetők körében, ahol ez az arány csupán 78,5 százalék – állapította meg a Hay Group.

Hozzáteszik, a bónusszal kapcsolatos idei értékek mindezzel együtt radikális javulást mutatnak a két évvel ezelőtti adatokhoz képest, hiszen akkor volt olyan csoport, ahol a nők a férfiak bónuszának csak a felét kapták.

A közleményben kiemelik, hogy a legtöbb munkavállalói kategóriában – leszámítva a felsővezetőket – a nők célprémium-aránya szinte mindenütt mintegy 10 százalékkal magasabb, mint a ténylegesen kifizetett bónusz esetében.

A Hay Group szerint nem jobb a helyzetük a nőknek a leglátványosabb juttatás, a vállalati gépkocsi terén sem. A szakértői pozíciókban szinte kétszer akkora az esélye egy férfinak arra, hogy céges autót kapjon, mint egy nőnek, és még középvezetői szinten is jelentős, 10 százaléknyi különbség figyelhető meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik