Szórakozás

Elhunyt a Vaslady

Életének 87. esztendejében, hétfőn elhunyt Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök. Az egész világon méltatták a volt brit miniszterelnök asszonynak az európai és a világpolitikában betöltött szerepét.

Thatcher hétfőn, életének 87. esztendejében hunyt el agyvérzés következtében. A halálhír bejelentése után félárbocra eresztették a brit lobogót, a Union Jacket a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal tetején, a BBC televízió Nagy-Britanniában fogható hírcsatornája, a BBC News műsorvezetői pedig fekete öltözetben ültek a kamerák elé. A BBC News a hír nyilvánosságra kerülésének pillanatától kizárólag a néhai miniszterelnök tevékenységének, politikai örökségének, a halálhír hazai és külföldi reakcióinak szentelte hírműsorait.

Thatcher temetése teljes katonai tiszteletadás mellett zajlik majd, ugyanúgy, ahogy az uralkodó 2002-ben, 102 esztendős korában elhunyt édesanyját, Erzsébet anyakirálynőt is búcsúztatták. Ez mindazonáltal – a család kifejezett kérésére – hivatalosan nem lesz állami temetés. A nem királyi státusú brit politikusok közül legutóbb az 1965-ben elhunyt Sir Winston Churchillt búcsúztatták teljes állami temetési ceremóniával.

Az egykori konzervatív párti kormányfő szóvivőjének hétfő délutáni bejelentése szerint Thatchert szélütés következtében érte a halál. Thatcher volt Nagy-Britannia első nő miniszterelnöke; a tisztséget 1979 és 1990 között töltötte be. Thatcher belpolitikai rekordot is beállított: ő volt az első, aki a Konzervatív Párt élén egymás után három parlamenti választást nyert.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke “nagy politikusnak” nevezte a néhai kormányfőt, akinek a neve emlékezetes marad mind az európai egységfolyamathoz való hozzájárulásáért, mind pedig az azzal szembeni fenntartásaiért. Barroso Brüsszelben újságíróknak nyilatkozva úgy ítélte meg, hogy Thatcher “óvatos, mégis elkötelezett” tényező volt az Európai Unióban. Méltatta érdemét az Európai Unió kelet-közép-európai államokkal való kibővítésében. Jelentős mértékben Thatcher alakította ki a mai Nagy-Britannia arculatát, beleértve ebbe azt a különleges szerepet is, amelyet az ország ma az Európai Unióban játszik – hangoztatta az EU-bizottság elnöke.

Martin Schulz, az Európai Parlament (szociáldemokrata) elnöke kijelentette: a nyilvánvaló politikai különbségek ellenére Margaret Thatcher történelmi  személyiség volt. Emlékeztetett arra, hogy Thatcher “elkötelezett európai” volt mandátumának a kezdetén, és szorgalmazta az európai egységokmány 1986-os megalkotását.

A világ a szabadság egyik nagy bajnokát, Amerika pedig egy igaz barátját vesztette el – hangoztatta az amerikai elnök a volt brit miniszterelnök halála alkalmából kiadott közleményében. Barack Obama emlékeztetett: Margaret Thatcher kormányfőként hozzájárult Nagy-Britannia magabiztosságának és büszkeségének helyreállításához, a transzatlanti szövetség megingathatatlan támogatója volt, aki “tudta, hogy erővel és elhatározottsággal meg tudjuk nyerni a hidegháborút, és ki tudjuk terjeszteni a szabadság ígéretét”.

François Hollande francia elnök szerint az elhunyt nagy személyiség volt. “Kapcsolata Franciaországgal mindig nyílt és méltányos” volt. Meghatározó szava volt abban, hogy megépüljön a Nagy Britanniát Franciaországgal a La Manche csatorna alatt összekötőtő alagút. “Egész politikai pályafutása során, konzervatív meggyőződését maradéktalanul vállalva kiállt Nagy-Britannia befolyásáért és érdekeinek védelméért” – olvasható Hollande közleményében.

Angela Merkel német kancellár méltató szavai szerint Margaret Thatcher “kiemelkedő vezető volt kora világpolitikájában”. Korán felismerte  a kelet-európai szabadságmozgalmak erejét, és síkraszállt értük. Soha nem fogom elfelejteni hozzájárulását az európai megosztottság felszámolásához – hangoztatta.

Guido Westerwelle német külügyminiszter nagy politikusként méltatta az elhunytat. Mint írta, Thatcher egyike volt azon kevés személyiségnek, akikről már életükben tudni lehetett, hogy történelmet írnak. Az európai és a világtörténelemben jelentős örökséget hagy maga után. Csodálattal tekintünk életművére – hangsúlyozta Westerwelle hétfőn Berlinben.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök facebook-bejegyzésében nagy formátumú politikusként és vezetőként méltatta Margaret Thatchert, aki politikusok egész generációjának adott ihletet. Maga volt az elvi következetesség, határozottság, mély meggyőződés és erő – írta Netanjahu, és aláhúzta, hogy a volt brit kormányfő Izrael és a zsidó nép megbízható barátja volt.

Henry Kissinger – Richard Nixon és Gerald Ford volt amerikai elnökök külügyminisztere – a CNN-n hírtelevíziónak nyilatkozva olyan “bátor személyiségként” méltatta az elhunytat, aki megtanulta, hogy a vezetőnek erős meggyőződése kell legyen, mivel az embereknek nincs lehetőségük arra, hogy maguk döntsenek, ha vezetőik nem mutatnak nekik irányt.

Mihail Gorbacsov egykori szovjet vezető közleményében olyan nagy, briliáns politikai személyiségnek nevezte a volt brit miniszterelnök asszonyt, akinek az emlékét megőrzi a történelem. “A politikus asszony szavának súlya volt” – húzta alá.

“1984-ben találkoztunk először, kapcsolatunk időnként nehéz volt és nem mindig békés, de mindig komoly és felelősségteljes. A kapcsolat közöttünk egyre barátságosabbá vált, s a végén sikerült egymást kölcsönösen megértenünk, ami hozzájárult a politikai  légkör megváltoztatásához és lehetővé tette, hogy véget vessünk a hidegháborúnak.

Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás egykori vezetője “nagy személyiségként” méltatta Margaret Thatchert, aki “sokat tett a világért és Ronald Reagan amerikai elnökkel, II. János Pál pápával és a Szolidaritással együtt hozzájárult a lengyelországi és a kelet-európai kommunizmus bukásához”.

A Nagy-Britanniához tartozó dél-atlanti Falkland-szigeteken is gyászolják az elhunytat, akinek a miniszterelnöksége alatt foglalta vissza egy brit expedíciós erő 1982-ben a szigetcsoportot a megszálló argentin inváziós erőtől. Az akkori kalandor Buenos Aires-i katonai junta erői 1982. április 2-án lerohanták a szigeteket. A brit expedíciós hadtest június 14-én visszafoglalta a Falkland-szigeteket, ahol hétfőn félárbocra eresztették a zászlókat a gyász jegyében.

A szigetcsoport nyolcfős törvényhozó közgyűlésének elnöke hétfőn arról beszélt, hogy Thatcher halála nagy szomorúsággal tölti el a falklandiakat, mások pedig kijelentették: “ő a mi Winston Churchillünk”. Olyan volt ő számunkra, mint Churchill a II. világháborús kabinet élén Nagy-Britannia számára.

A méltatások közül kirí David Hoppernek, a NUM brit bányászszakszervezet egyik északkeleti regionális vezetőjének hangnemében igencsak elütő nyilatkozata. Hopper csodálatos napnak nevezte Thatcher halálának napját, annál is inkább, mivel aznap volt a 70. születésnapja. Kijelentette, hogy el van ragadtatva a bányászszakszervezeteket szétverő egykori kormányfő halálhírétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik