Szórakozás

Beismerte tettét Király Tamás gyilkosa

L. József beismerte, hogy ő fojtotta meg Király Tamás divattervezőt, a büntetett előéletű férfi vallomásában kábítószer-függőségére és szellemi fogyatékosságára is hivatkozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályának vezetője a fővárosban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.

Szigeti József elmondta: térfigyelő kamerák felvétele alapján megállapítható, hogy a 39 éves gyanúsított az utcán találkozott a 60 éves divattervezővel. Miután felmentek Király Tamás lakására, L. József szóváltás után bántalmazta, majd megfojtotta a művészt. Ezután a lakásban talált értékekkel elmenekült.

A főosztályvezető elmondta, hogy a férfi a szerdai elfogása után beismerő vallomást tett. Ebben kábítószer-függőségre, alkoholos befolyásoltságra, szellemi fogyatékosságra, valamint olyan, a felismerési képességét befolyásoló tényezőkre hivatkozott, mint a látászavar. Vallomása szerint nem ölési szándékkal ment a lakásba. Szigeti József újságírói kérdésre válaszolva megjegyezte, a nyomozás során eddig nem merült fel ezzel ellentétes információ.

Beszámolt arról is, hogy L. Józsefet kamerafelvételek alapján azonosították. Hozzátette: a hajléktalan férfi elfogásakor családtagoknál bujkált Ózdon. Azt, hogy L. József korábban miért volt büntetve, Szigeti József nem közölte, csak annyit mondott, hogy a három csapás törvény nem alkalmazható majd rá.

Szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján azt közölte, hogy aznap reggel Ózd Farkaslyuk nevű településrészén fogták el azt a férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit.

Király Tamás, az egyik nemzetközileg is legismertebb magyar divattervező, az 1980-as években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált avantgárd tervezőről. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt dolgozott a Baltazár Színházzal, ahol értelmileg sérült színészek játszanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik