Ha táncoló bébikről hallunk valakiket társalogni, biztos, hogy az Evianról van szó. A francia ásványvíz márka Live Young című kampánya keretén belül most egy újabb fordulatot vett: legutóbbi, először a közösségi médiában bemutatott reklámjukban néhány felnőtt gyermekkori önmagával kel táncversenyre – írja a Marketing Morzsák.
A Baby & Me videóban egy az utcán sétáló férfit látunk, aki meglátja a tükörképét egy busz nyíló ajtajában, ám onnan egy gyerek bámul vissza rá. Miután rájön, hogy a bébi utánozza saját mimikáját, mozdulatait és arckifejezéseit, táncolni kezd – a „Here Comes the Hotstepper” című ritmusos remixre – és közben más gyalogosok is csatlakoznak hozzá, természetesen a kirakatüvegből visszatükröződő fiatalkori önmagukkal együtt.
Az egész a bennünk rejlő gyermekkel való kapcsolattartásról szól, a „szabadság, az elengedés, a spontaneitás és a kommunikatív őrület érzéséről” – magyarázza Laurent Houel, az Evian globális márka igazgatója. Amint az őrület felülkerekedik, táncra perdül a videóban látható csapat is.
„A kisbabák az Evian kultúrájának és történetének lényeges részét képezik” – mondja Rémi Babinet, a BETC elnöke és globális kreatív igazgatója. „Franciaországban, ez az a víz, amelyet a kórházban lévő anyáknak osztanak szét és javasolják nekik, hogy a gyermekeiknek is ezt adják – ez a hagyomány egészen 1935-ig nyúlik vissza!”.
Hozzátette: „Úgy gondoltuk, hogy ebben az új reklámban vicces lenne, ha a bébik találkoznának felnőtt énjükkel és rájöttünk, hogy a tükörképpel lehet ezt a legtökéletesebben megmutatni. A találka az Evian által képviselt fiatalság víziójának szimbólumává válik: pozitív attitűd és nyitott gondolkodás, még akkor is, ha valami egészen váratlanról van szó.”
A kreatív ötlet megvalósításában az egyik legnagyobb kihívás a szereplőválogatás volt. Összesen több mint 400 bébit „próbáltak ki” a szerepre, miközben az ügynökség egymásra hasonlító felnőtteket és kisbabákat keresett.
„Egy másik kihívás volt, hogy a megalkossuk a tükröződő képet az összes optikai történéssel” mesélte Babinet. „És természetesen ott volt még a nyilvánvaló, amelyhez kezdünk hozzászokni: együtt dolgozni a bébikkel, akik nem feltétlen azt csinálják, amit kérsz tőlük.”
A reklám április 21-én startolt Franciaország, Belgium, Svájc, Németország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok tévécsatornáin, valamint május közepétől érkeznek majd a „Baby and Me” poszter hirdetések is. Négy nap alatt, már több mint 31 millióan tekintették meg a videót a Youtube-on.
Addig is, a BETC Digital és a B-Reel fejlesztéséből megszületett az ingyenes Baby&Me alkalmazás, amely Androidra és iPhone-ra is elérhető: egy fejlett arcfelismerő szoftvert használt, hogy felfedje a felhasználó bébi arcát. A Photomaton cégével való együttműködésben az interaktív élmény Párizs-szerte is átélhetővé válik a kihelyezett „bébi fotófülkékben”.
A „Baby & Me” az Evian Live Young” kreatív stratégiájának legutóbbi dobása, amely a “Water babies” című alkotással indult. Ez volt a BETC első TV-s munkája, amelyet a márkának készített és egy Esther Williams által inspirált vízi balettozó bébi szerepel benne. Ezt követte a 2008-as „Roller babies”, amely a Guinness Rekordok Könyve szerint a legnézettebb online reklámmá vált közel 250 millió megtekintéssel.
2011-ben a Baby Inside még olyan felnőtt pólókat is piacra dobott, amelyeken fej nélküli táncoló bébik teste volt látható, elöl és hátul.
Ez időszak alatt a zene is fontos szereplőjévé vált az Evian kreatív stratégiájának. A „Roller babies” videóhóz a BETC remixelte a „Rappers Delight” című hip-hop dalt. A „Baby & Me” reklámjához pedig a feltörekvő francia művész, Yusek készítette el a „Here Comes the Hotstepper” új verzióját, amely a dance és hip-hop műfajok keveréséből született dalnak egy fiatalos és friss érzetet ad-írja a Marketing Morzsák.