Belföld

Emelkedik a hulladékszállítás díja

A díjemelés nem haladja meg az infláció mértékét, és – a tavalyi tényadatokkal számolva - háztartásonként alig 75-100 forint havi többletköltséget jelent az ingatlanok tulajdonosainak.

Az Országgyűlés tavaly év végén elfogadta az új hulladéktörvényt, amely állami hatáskörbe utalta a hulladékszállítási díjváltozás megállapításának jogát. Így a Magyar Közlöny 2012. évi 160. számában kihirdetésre került jogszabály alapján a 2012. december 31-én érvényes szolgáltatási díjakat 2013. január 1-től 4,2 %-al emelheti meg a közszolgáltatást ellátó. A GYŐR-SZOL Zrt. működési területén – 112 településen – január elsejétől a megemelt díjakat alkalmazza.

Ugyancsak a 2012-es év ürítési és számlázási tényeit figyelembe véve mondhatjuk el, hogy a szelektív gyűjtés lehetőségével élő ügyfelek még spórolni is tudnak a szemétszállítás díján. Tavaly a 112 település közel 40 százalékán kevesebb éves díjat fizettek egy ingatlan esetében, mint 2010-ben a korábbi közszolgáltatási rendszerben. A teljes működési területre vetített 2012. évi átlagos bruttó 21.853,- Ft/év/ingatlan közszolgáltatási díj pedig 3,45 százalékkal kevesebb volt a 2011. év azonos adatánál.

A díjemelést indokolja az üzemanyag árának emelkedése, a társaságnál végrehajtott bérkompenzáció, valamint a postai és számlázási költségek emelkedése is. Mindezeken túl a már említett új hulladéktörvény a szolgáltatók számára további költségnövelő előírásokat tartalmaz, ilyen például a lerakási járulék, a felügyeleti valamint az igazgatási és regisztrációs díj bevetése. Ez a közszolgáltatónak jelentős többlet kiadást okoz 2013-ban.

A szolgáltató által alkalmazott lakossági hulladékszállítási díjak országos összehasonlításban továbbra is az átlag alatt vannak. A GYŐR-SZOL Zrt. a kormánynak a háztartások rezsikiadásai csökkentésére irányuló szándékával egyet ért, ennek fedezetét saját költségeinek csökkentésével, a hatékonyság növelésével már az előző évben is igyekezett biztosítani, s erre törekszik 2013-ban is.

A díjszabás itt látható!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik