Szórakozás

Ellopta barátnője arany nyakláncát

Néhány napja feljelentést tett egy 20 éves fiatal lány a rendőrségen, hogy otthonából ellopták az arany nyakláncát, amit a fiókjában tartott.

Elmondása alapján, a gyanú egyből arra a barátnőjére terelődött, aki előző nap nála járt. Barátnője ugyanis kihasználta azt az időt, amíg ő a konyhában tartózkodott és ellopta az ékszert.

A 21 éves fiatalt a rendőrök előállították a Sárbogárdi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ami során a tettes részletes, beismerő vallomást tett. Elismerte, hogy amíg a sértett a konyhában üdítőt készített neki, kivette a fiókból a láncot és zsebre tette. Egy sárbogárdi ékszerüzletben eladta és 30 000 forintot kapott érte. Ebből a pénzből magának és a kislányának vásárolt ruhákat. A nyomozóknak sikerült megtalálni azt az ékszer üzletet, ahol eladta az ékszert és az arany nyakláncot még ott a helyszínen lefoglalták, amely jelenleg szakértőnél van érték megállapítás céljából.

A sárbogárdi nyomozók még vizsgálják, hogy az ékszerész gyanúsítható-e orgazdasággal. A gyanúsított szabadlábon védekezik- mondta el a Fehérvár 24-nek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik