Sport

A vártnál simább Alba-siker

Sokkal nehezebb mérkőzésre számított az Alba Fehérvár Nyíregyházán, ám végül kiütéses győzelem lett a vége.

Kevin Smith csütörtökön érkezett Fehérvárra, és rögtön be is vetette őt Dzunics Braniszlav vezetőedző két edzés után. Bemutatkozása, pedig remekül sikerült, csereként beállva már az első tíz percben bizonyította, hogy miért is ragaszkodtak szerződtetéséhez Alba Fehérvár vezetői. Igaz a vendéglátóknál többen is hiányoztak betegség, és sérülés miatt, ám ez sem von le semmit a fehérvári csapat érdemeiből. Már a nagyszünetre 25 pontos előnyt szereztek, és ez a folytatásban is csak nőttön-nőtt. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a nyírségiek csapatát közel nyolc percig csak Bennet Davis kosarai segítették, de vízből ő sem tudta kihúzni a gárdát.

Az Alba Fehérvár győzelmével újabb nagy lépést tett az alapszakasz elsőség megszerzése felé, ám a sorozat záró fordulójában Szombathelyen még kemény mérkőzés vár a kék-fehérekre.

Jegyzőkönyv:

Marso-Nyíregyháza KK – Alba Fehérvár 63–94 (14–28, 15–26, 12–17, 22–23)
Nyíregyháza, 700 néző.

Vezette: Papp P., Jakab, Boros
Nyíregyháza: Nelson 22/6, Polyák 2, Berkis 13/9, B. Davis 18/3, Varga M. 6. Csere: Mondzinger 2, Siska, Molnár M., Kósa T. Edző: Ferenczi Tamás
Fehérvár: Moore 6, Wood 20/12, Hollis 15, Szabó Zs. 8, Keller Á. 15. Csere: Smith 17, Lekli 5, Bódi, Juhos, Supola 8. Edző: Dzunics Braniszlav
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–10. 7. p.: 11–15. 9. p.: 11–21. 13. p.: 16–35. 18. p.: 24–50. 25. p.: 31–64. 32. p.: 49–75. 37. p: 59–82

Edzőszemmel:

– Az Alba remekül érvényesítette fizikai fölényét, azt, hogy magassági és erőfölényben voltak. Mindezeknek köszönhetően lepattanózásban is alaposan fölénk kerekedtek, és sok könnyű kosarat szerezve kerekedtek fölénk. – Ferenczi Tamás a Marso-Nyíregyháza KK Marso-Nyíregyháza KK vezetőedzője

– Elsősorban az első félidei jó védekezésünknek köszönhetően tudtuk abba a mederbe terelni a meccset, ami nekünk kedvezett. A viszonylag könnyű győzelem annak köszönhető, hogy a srácok végig remekül dolgoztak. – Dzunics Braniszlav a Alba Fehérvár vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik