Sport

Önbizalom növelő győzelem

A férfi kosárlabda bajnokság 20. fordulójában az Alba Fehérvár a második negyedben nyújtott teljesítményével megadta az alaphangot 42 pontos sikeréhez a Debrecen ellen.

Miután a debreceniek feladták pályaválasztói jogukat az a furcsaság ált el, hogy a Magyar Kupában Fehérváron lejátszott két találkozó után a bajnokságban is kizárólag a koronáz városban mérkőztek a felek. Akárcsak az első kupameccsen, most is jobban kezdett a bordó mezes gárda, és bizony nyolc percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az Alba vezetést szerezzen Supola Zoltán triplája után. Ezt követően még ment egy darabig a húzd meg-ereszd meg, de aztán fokozatosan átvette az irányítást a listavezető, és a nagyszünetre már tetemes előnyt harcolt ki. A pihenő után nem kellett sokáig várni a harminc pontos kék-fehér vezetésre, a Factum láthatóan összeroppant, és néhány egészen jó egyéni teljesítménynek köszönhetően a fehérváriak hazai pályán, de papíron idegenben kiütéses győzelmet arattak.

Jegyzőkönyv:

Factum Sport Debrecen – Alba Fehérvár 66-108 (22-20, 11-31, 14-28, 19-29)

Székesfehérvár, 700 néző

Vezette: Földházi, Hegedűs T., Rácz Zs.

Debrecen: Helmeczi 1, Smith 19, Vas V. 16/3, Kovács I. 4, Izzo 8. Cs: Benőcs 18/6, Nagy S. Vezetőedző: Jason Okrzesik

Fehérvár: Moore 4, Wood 22/9, Hollis 16/3, Szabó Zs. 16/6, Keller Á. 8 Cs: Supola 15/9, Bódi, Juhos 2, Medve 3/3, Lekli 18, Keller V. 2, Somogyfoki 2. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Az eredmény alakulása: 3. p.: 8-6, 6. p.: 12-10, 9. p.: 18.20, 12. p.: 25-30, 15. p.: 29-39, 18. p.: 31-47, 22. p.: 35-60, 25. p.: 39-65, 28. p.: 42-73, 32. p.: 50-83, 35. p.: 52-99, 38. p. 60-104.

– Ugyan mi voltunk itthon, de a Fehérvár játszott a hazai pályán. Egy darabig – tíz percig – amíg bírtuk erővel, addig partiban voltunk, utána azonban elfáradtunk, és megérdemelten nyert az Alba. – Jason Okrzesik a Factum Sport Debrecen vezetőedzője

– Egy kicsit álmosan kezdtük a meccset, de a második negyedtől már úgy játszottunk, ahogy szeretünk játszani. Örülök annak, hogy mindenkinek lehetőséget tudtam adni. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik