Sport

Minden ARAK-os éremmel gazdagodott

Bonyhádon szerepeltek az ARAK gyermek atlétái, és kitettek magukért Halász Géza tanítványai.

A bonyhádi atlétika csarnok kiváló adottságokkal rendelkezik elsősorban gyermek versenyrendezésre. A II. Boros Dezső emlékverseny idén már harmadik ízben kínált lehetőséget a 10-12 éveseknek, hogy a felnőtt atléták versenyszámaiban – miniben – megmutassák tehetségüket. Az ARAK ezúttal maroknyi csapattal képviseltette magát a megmérettetésen. A mennyiség viszont nem ment a minőség rovására, hiszen hét aranyéremmel, két ezüstéremmel és négy bronzéremmel térhettek haza. A 10 éves lányoknál Gombolai Nóra duplázott, a 60 métert és a 600 métert is megnyerte. Két versenyszámot nyert Mohai Regina is, ő a 60 m gátfutásban és 300 méteren is diadalmaskodott. Székely Zsuzsa két érmet nyert. 60 méteren szerzett bronzérme mellé aranyat hozott 1000 méteren, miután maga mögé utasította a mezőnyt. A 10 éves fiúknál Csornai János volt a leggyorsabb 60 méteren, de 300 méteren is dobogóra állhatott, itt harmadik lett. A 11 éveseknél Vinkler András 300 méteren nem talált legyőzőre, Büki Lili 60 méteren és 300 méteren is ezüstérmet szerzett. A 12 éveseknél Gombolai Balázs 60 méter gátfutásban ért harmadik helyen célba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik