Pénteken a Hasek, Kafka, Comenius, Husz János, Paracelsus írástöredékei felhasználásával készült Mutatványosok az Alkimisták utcájában – meditációs objektum a “kartonvarrónő” címszó alatt című előadásával a Metanoia Artopédia társulata lép színpadra.
Szombaton kezdődik THEALTER U21 plusz fesztivál, amelyen a fiatal tehetségek, a művészeti egyetemisták és a pályájuk kezdetén álló elhivatott színházcsinálók mellett helyet kaptak jól ismert előadók is. A nyitónapon délelőtt a fesztivál két visszatérő vendége, Csáki Judit színikritikus és Alföldi Róbert beszélget a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről. Este pedig a Lakmusz Csoport és a Divadlo Unlimited a mai Magyarországgal, a kisebbségek, a tolerancia, a rasszizmus, az idegengyűlölet, és a határon túli magyarok kettős identitásának témakörével foglalkozó White Coffee című előadását láthatja a közönség.
Vasárnap Havas Judit tolmácsolásában az erdélyi Borszéken született Földes Mária gyermekkorról és a holokauszt idejéről szóló A séta című monodrámája lesz műsoron.
Hétfőn a kortárs költészet és a pop-rock szcéna egymásra találásával született Rájátszás sorozat Felébredt egy ember című darabjával Kollár-Klemencz László, Grecsó Krisztián és Erdős Virág vendégszerepel a fesztiválon.
Ezt követően a Radikális Szabadidő Színház Weiner Sennyey Tibor első drámáját – a Katona József drámapályázat egyik nyertesét -, a Szapphót mutatja be. A fizikai színház műfaját jeleníti meg október 9-én Ilyés Lénárd és Formanek Csaba a Book of the Dead / Halottaskönyv címűelőadása.
Stephen Hawking elméleti fizikus élete és munkássága áll Geltz Péter és Harsányi Attila A mindenség elmélete című darabja középpontjában, a fesztivál záró produkciója pedig Moliere klasszikusa, a Tartuffe lesz, melyet a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának negyedéves színművész hallgatói adnak elő.
A szegedi régi zsinagóga őszi programja október 20-án Székely János Caligula helytartója című drámájával zárul. Az előadást a Színikritikusok Céhe 2011-ben beválogatta a legjobb független színházi előadások közé.