Belföld

Hóhelyzet és pánik: Győrben értékelt a rendőrség

A rendőrség sajtótájékoztatón értékelte az elmúlt napok mentési akcióját. Milus Gábor pozitívan nyilatkozott a hatóság munkájáról.

A készenléti rendőrség területi szerve 120 fővel volt jelen az érintett területeken, a legnagyobb fennakadások Komárom-Esztergom megyében voltak, így elsősorban ott volt szükség a segítségre. „A feladatok ellátását az M1 autópálya Hegyeshalom felé vezető irányába végeztük, a 93 és 101-es szelvény közötti szakaszt mentesítettük. Szerencsénkre a hat darab osztrák hótoló is gyors és hatékony partnerünk volt, méterről-méterre haladtunk előre. Az autókban rekedt személyeket, családokat kijelölt buszokkal szállítottuk átmeneti melegedőkbe és különböző szállásokra, mind a magyar, mind a külföldi állampolgárokat elláttuk” – kezdte beszédét Milus Gábor, a készenléti rendőrség rendészeti igazgatóságának győri parancsnoka. A vezető hozzátette, hogy ugyan voltak, akiket betegségük okán rögtön valamely egészségügyi intézménybe kellett szállítani, ennek ellenére komolyabb rosszulléttel nem kellett szembesülniük.

A készenléti rendőrség győri munkatársai 36 órán keresztül dolgoztak a hófedte, kritikus területeken, egyes járműveket úgy kellett kilapátolni a fehér lepel fogságából. Reggel 5 óra 5 percre teljesen letakarították a burkolatot. „A 63-as és 85-ös szelvényig még voltak elakadt járművek, ezeket március 16-án tudtuk elkezdeni menteni. Ma, azaz vasárnap hajnal 4 órára rendeltetésének megfelelően sikerült elindítanunk az autópálya forgalmát” – hangsúlyozta Milus Gábor.

A parancsnok szólt a több órára magukra hagyott gépkocsikról is, az interneten ugyanis felröppentek a hírek, hogy egy-egy járművet kifosztottak illetéktelenek. „Nem történtek autófeltörések, ezek csak rémhírek. A pálya szélén ragadt járművek rendszámát, színét és típusát rögzítettük, és ezek az autók folyamatos kontroll alatt álltak. Arra is figyeltünk, hogy pótoljuk a gázolaj és a benzin hiányt, sokaknak ugyanis ezzel a problémával is szembe kellett nézniük, továbbá a helikopter is folyamatos készenlétben volt” – tette hozzá a bevetési osztály parancsnoka.

Arra az újságírói kérdésre, hogy ki adott parancsot a szalagkorlát átvágására, Milus Gábor a következőt válaszolta: „A szalagkorlát részleges és szakaszos bontását a tűzoltóság és a katasztrófavédelem hajtotta végre, ilyen esetben ők veszik át az irányítást.”

A parancsnok beszélt arról is, hogy a jövőt illetően tapasztalatokat merítenek a mostani helyzetből. „Mint minden kritikus helyzetet követően, ezt is értékelni fogjuk, az információkat, az adatokat mindenképpen használni szeretnénk a jövő protokoll eljárásai tekintetében” – fogalmazott a készenléti rendőrség munkatársa. „Magunk és a hatóság nevében sikeresnek ítélem a mentési akciót” – zárta beszédét a vasárnapi sajtótájékoztatón Milus Gábor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik