Két barátságos találkozó sikert hozott az elmúlt napokban, az Alcoa FKC hölgykoszorúja a Szekszárdot és a Dunaújvárost legyűrte, azonban szombaton este fejet hajtott a nagyobb játékerőt képviselő Érd előtt. A vendégeknél hiányzott a vezetőedző, Szabó Edina, aki a francia, női válogatott menedzsere, s ebbéli kötelezettségei miatt Brazíliában tartózkodik a gallok nemzeti együttesével. Távollétében Neukum Tamás másodedző dirigálta a fővároshoz közeli település együttesét. Az Érd másfél éve tagja az élvonalnak, azóta a fehérváriak számára nem termett babér ellenük, jobb esetben is döntetlenre futotta bajnoki, illetve barátságos összecsapásokon, az FKC nyerni soha nem tudott. A hagyományok ezúttal is folytatódtak.
Meglepően komoly érdeklődés mellett, 200 néző előtt került sor a derbire, az első játékrészben jobbára a házigazdák vezettek, de lényegi különbségre nem tudtak szert tenni, a fehérváriaknál ezúttal is főként Rádl volt elemében, aki előzőleg a Dunaújvárost is megszórta, valamint a súlyos sérülése után a közelmúltban visszatért Vaszari és a montenegrói Sandra Nikcevic is ügyeskedett. A játékrész hajrája a vendégeké volt, háromgólos előnnyel vonultak pihenőre, s fordulás után is tartották a különbséget, az KFC néha közelebb jött, de a fordításra nem volt esélye. Az érdiek 23-20-as félidő után végül 40-37-re nyertek, a látogatók góljait Kovács (9), Tamás (7), Tóth T. (6/2), Vincze (4), Bognár (4), Kisfaludy (3), Szekeres (3), Wolf (3), Balogh (1), szerezték, a házigazdáknál Rádl (9), Nikcevic (7), Tilinger (5/1), Niksic (4), Maruscec (2), Vaszari (2), Németh K. (2), Bizik (2), Becséri (2), Lelkes (1), Németh N. (1) szerezték.
– Ezúttal sem az eredmény volt a fontos. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülést, az eredményjelzőt nem is figyeltem, igyekeztünk azokat a támadási variációkat gyakorolni, amiket a bajnokikon szeretnénk majd eredményesen végrehajtani. A hibáink most is kijöttek, a jobb, egységesebb csapat nyert. Az Érd előttünk jár a csapatépítésben – mondta Mihály Attila, a hazaiak szakvezetője.
Az Alcoa FKC kedden, 16.00-kor a Dunaújvárosi REK gárdáját fogadja, szintén előkészületi mérkőzésen.