Sport

Ukrajnától is kikaptak

A csíkszeredai tornán hiába vezettünk kétszer, a záró harmadban ellenfelünk fizikailag fölénk kerekedett, s egygólos győzelmet aratott.

A Csíkszeredában zajló Négy nemzet jégkorongtorna második játéknapján a magyar válogatott Ukrajnától szenvedett egygólos (2–3) vereséget úgy, hogy kétszer is vezetést szerzett, de a záró felvonásban ellenfele fizikailag felőrölte. Kevin Primeau szövetségi kapitányként továbbra is nyeretlen, irányításával nemzeti csapatunk az ötödik vereségét szenvedte el zsinórban.

Kivédekezett hátrányunkkal indult a találkozó, amelyen az első másodperctől kezdődően egészen más felfogásban és tempóban játszott a válogatott, mint egy nappal korábban. Ennek eredménye rögtön visszaköszönt a 6. perc elején, amikor vezetéshez jutottunk. Az emberhátrányban lévő ukránok próbálták ölni az időt, de ráfáztak, mert letámadtunk, és az ellenfél harmadában szereztünk korongot. Végül Vaszjunyin Artyom becselezte magát Mihajlo Balaban kapuja elé, majd a lecsorgót a szemfüles, jól helyezkedő Galanisz Nikandrosz bevágta a kapuba, 1-0. A 10. percben Budai Krisztián kapujába került a korong, de némi trécselés után megúsztuk az egyenlítést, igaz, a kiállítást nem. A folytatásban sorra kaptuk a büntetéseket – 21 másodpercig kettős hátárnyban is voltunk –, de fegyelmezett védőmunkával egymás után hatástalanítottuk az ukrán támadásokat. Igaz, Budai is jól fogott a kapuban, illetve az ellenfél sűrűn tesztelte a plexi ütésállóságát. Kár volt a 16. percben kapott peches gólért – Mihnov volt eredményes -, mert megdolgoztunk azért, hogy az első húsz percet követően előnybe kerüljünk, így viszont döntetlen volt az állás, 1-1.

A második harmadban megint nálunk volt az előny – Somogyi köszönt be a 28. percben – az ukrán csapat egyáltalán nem tűnt legyőzhetetlenek, a mieink bírták a tempót, ez pedig reményt adott a harmadik játékrész előtt (2–1).

Kifejezetten rosszul, ukrán góllal kezdődött a záró felvonás. Egy egyéni akció utáni lövés középre jött ki Budairól, az Újpestet is megjáró Kiricsenko pedig közelről egalizált, 2-2, majd tíz perccel a zárás előtt Bondarjov állította be a végeredményt, 2-3. A hajrára fizikailag elfogytunk, így nem tudunk utolsó rohamra indulni, még akkor sem, amikor másfél perccel a vége előtt a magyar időkérést Budai lehozatala követte. Kiegyenlített meccsen nem érdemeltünk vereséget, mégis kikaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik