Sport

Kézilabda visszapillantó – Erőt meríthetnek

Az Alcoa FKC vasárnapi RK Zajecar elleni ragyogó sikere után már a szombati visszavágóra készülnek a játékosok, akik természetesen még mindig szívesen beszélnek a győztes első találkozóról.

Rádl Timea a második félidőben állt be, és védekezésben hatalmas munkát végzett a fizikailag jóval erősebb szerb lövőkkel, valamint beállóssal szemben, „„Mind tömegben, mind magasságban nagy játékosokból áll a Zajecar, de mi nem féltünk, nem tettük fel a kezünket, hanem bíztunk magunkban, hiszen ezért edzünk nap mint nap. Ennek meg is volt a látszata most. Nagyon bízom benne, hogy ezzel végre átlendülünk, és kijövünk abból a nagyon mély gödörből, ahol voltunk, és bebizonyítjuk majd a magyar bajnokságban is, hogy mi nem a 9. helyre valók vagyunk. Zajecarban roppant nehéz mérkőzésre számítok! Telt ház lesz, és biztos nagyon ránk készülnek a fehérvári eredmény után, nagyon kemény harcot várok. Csak azt tudom megismételni, nem úgy fogunk odamenni, hogy bármit is előre feladnánk! Vasárnap is bebizonyosodott mennyire fontos, ha a kapus és a védőfal jó összhangban dolgozik, Sziki [Szikora Melinda] nagyon-nagyon jól játszott. Támadásban is koncentráltak voltunk, nem kapkodtunk, hanem végig türelmesen játszottuk a játékainkat. Ezek olyan dolgok, amiből erőt meríthetünk a visszavágóra is.“ – mondta a beállós.

Szikora Melinda, pedig talán élete mérkőzését játszotta, neki is nagyban köszönhető a fehérvári győzelem, teljesítménye, pedig az első félidőben egészen fantasztikus volt, nem véletlen, hogy csak hatszor tudták bevenni a kapuját. „„Nehéz szavakba önteni azt, ami vasárnap történt a pályán, fantasztikus élmény volt. Fehérvári pályafutásom egyik legemlékezetesebb meccse ez, már csak a miatt is, hogy ekkora gödör után tudtunk ilyen teljesítményre voltunk képesek. Az első félidőben hihetetlenül ment a védés; sokan kérdezték már, hogy volt, mint volt? 67%-kal védtem, ilyen jól még nem védtem sohasem, valamint ez az első félidő rekord számomra a kapott gólok tekintetében is – ez azért különösen értékes, hogy ilyen jó csapat ellen sikerült hat gólon maradnunk. Nyilván nem sikerülhetett volna ez, ha a védelem nem lett volna ilyen jó, közös siker ez nekünk. Mindenkit az foglalkoztat most, hogy mire lehet elég a négy gól előny.  Ha kint is tudunk ilyen hittel, ekkora extázisban játszani, ami idegenben nyilván sokkal nehezebb lesz, mert ezren nem mögöttünk, hanem ellenünk lesznek a lelátón, akkor partiban lehetünk, és megőrizhető az előny. Mindenképp ez a célunk.“

Ajánlott videó

Olvasói sztorik