Sport

Szereti a kihívásokat

Ragyogó győzelmet aratott az Alcoa FKC csapata a KEK nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a sokkal esélyesebbnek kikiáltott szerb RK Zajecar ellen, Siti Bea megbízott edzőként először ült nemzetközi meccsen, a fehérvári kispadon. Ő értékelte a találkozót.

A 135-szörös válogatott, olimpiai ezüstérmes, valamint az összes európai nemzetközi kupában aranyat szerző szakember számára nem volt könnyű a váltás, hiszen eddig mindig a háttérben dolgozott, és mindössze egy alkalommal kellett Mihály Attila eltiltása miatt irányítania a csapatot. A múlt héten történtek azonban nyilvánvalóvá tették, hogyha egy, vagy netán két mérkőzés erejéig is, de segítenie kell a klubon, azzal, hogy vezetőedzőként ül le a kispadra. Jelentjük, megoldotta a feladatot, az Alcoa FKC hetek óta nem látott elánnal, és akarattal játszva, akár nagyobb előnnyel is befejezhette volna a 24-20-ra megnyert mérkőzést.
–   Játékosként is szerettem az ilyen jellegű kihívásokat, sőt akkor talán jobban is kezeltem a stresszhelyzeteket, jó adag feszültség volt bennem, de nagyon jó volt érezni az embereken az első pillanattól a hihetetlen elszántságot. Ha mindig ennyi hitük lenne a történésekhez, akkor nem lett volna ilyen negatív mérkőzéssorozatunk, mint ami ezt a mérkőzést megelőzte. Ez a mai siker nem az én munkámnak, a három edzésemnek köszönhető, ennek alapjai abszolút Mihály Attiláé. A játékosok pszichéjét talán picit jobban meg tudtam erősíteni, de a munkának a nagyon komoly érdemi része Attiláé. A lányok hite, ahogy belementek a meccsbe, ahogy energiát nem sajnálva védekeztek, az valami fenomenális volt, és alapvetően ennek köszönhető a ma délutáni siker.
Az első félidőben látottak aztán minden képzeletet felülmúltak, hiszen mindössze hat gól kapott a csapat, úgy működött a védekezés, ahogy a nagykönyvbe meg van írva!
–    Ez minden pozitív gondolatomat felülmúlta! Annyira önfeláldozóak voltak, pedig a játék rengeteg erőt és energiát emésztett fel. Azt mondtam a lányoknak a lefújás után, higgyék el, a kézilabda elsősorban a védekezésről szól, ezt már nagyon sokszor, sokan bizonyították. Nem én találtam fel ezzel a spanyolviaszt, de mindennek az origója, eredője a védekezés, hogy mit engedünk megvalósítani a támadó csapatnak. A védekezésünk kiegészült ma egy nagyon jó kapusteljesítménnyel, ami általában persze szoros összefüggésbe van egymással, és onnan kezdve sokszor szerencsénk is volt; előfordult, hogy kijátszották a helyzetet, mégsem tudtak gólt lőni. Az a kapott hat gól az első félidőben önmagáért beszél!
Nagy kérdés, hogy a négygólos előny vajon elég lehet-e a szombatio visszavágóra, főleg abban a tekintetben, hogy közel háromezer szurkoló fogja űzni, hajtani a Zajecart?
–    A meccselemzés alapján tudunk tervezni. Alaposan meg fogjuk vizsgálni miben, kell javulnunk, és mi az, ami jól sikerült. Mit tudunk lépni adott esetben a nyitott védekezés vagy emberfogás ellen. Ez a négy gól nagyon jó érzés, és nyitva hagyta a lehetőséget a következő meccsre ahhoz, hogy higgyünk abban, bármi megtörténhet. Nyilvánvaló, hogy a visszavágó még sokkal nehezebb lesz. Biztos vagyok benne, hogy hihetetlenül nehéz körülmények között kell majd kézilabdáznunk. Ezt is tanulni kell, erre is fel kell készülnünk. Nem hiszek a számokban, van, amikor tíz előny is kevés, van, hogy kettő is elég. A mostani kézilabdában nem igazán lehet számokban mérni az esélyeket. A fontos, hogy legyen hitünk és önbizalmunk – ehhez mindenképp jó kiindulópont ez a négygólos győzelem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik