Sport

Kijárt már ez a siker

A SAPA Fehérvár AV 19 farmcsapata a vasárnap Dunaújvárosban elszenvedett tízgólos vereség után felállt, és nagyszerű játékkal, a szétlövésben legyőzte a MOL Ligát vezető HSC Csíkszeredát.

Nem kezdődött jól a meccs hazai szemszögből, mivel már két perc elteltével megfogyatkoztak, amikor egy ütközés után Árkovics Bálint a jégen maradt. Mint később kiderült, hogy a junior válogatottnál is számításba vett bekk csuklótörést szenvedett. A fehérváriak amúgy sem álltak jól hátvédposzton, Kóger István vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, hogy a stabil, első sorban játszó Varga Arnold is kiesett a DAB. Docler elleni meccsen, így alig maradt hadra fogható játékosa. Ez ugyan nem látszott a mérkőzésen, mivel egyáltalán nem játszottak megilletődötten a fehérvári fiatalok. Jobb helyzetkihasználással talán megúszhatták volna hosszabbítás valamint büntetőlövések nélkül, de teljesítményük így is dicséretes. Rá sem lehetett ismerni a gárdára, korántsem voltak olyan hitehagyottak, mint az előző nap Dunaújvárosban. A tabellát vezető csíkiak, pedig az új vezetőedzőnek igazán nem tudták megmutatni, hogy valójában mit is tudnak. A szlovák Eduard Giblak először irányította a Sportclub együttesét, a mérkőzés után, pedig nem rejtette véka alá véleményét. „A hazai csapat nagyon jól, és agresszívan játszott, míg a mi játékunk korántsem volt száz százalékos, és két védelmi hibánkat gólra is váltották. Ez ma így alakult, ez megtörténhet. A hátralevő időszak most a kemény munkáé, fel kell készülnünk az elődöntőre, és a döntőre. Minél előbb meg akarom ismerni a csapatomat, és új taktikai elemekkel szeretném gazdagítani a repertoárt.” Vele ellentétben Kóger István elégedettnek tűnt, bár a fehérvári szakvezető még mindig a vasárnapi nagy különbségű vereség miatt bánkódott. „Egyszerűen nem értem, hogy kaphattunk tegnap tíz gólt! Nagyon mély padlóról kellett felállnunk a tegnapi mérkőzés után, de a fiúk is átérezték, hogy az elmúlt három-négy mérkőzésen gödörbe kerültünk. Az utolsó MOL Liga mérkőzésünkön kijárt ez a győzelem, melyért nagyon sokat dolgoztunk.”
SAPA Fehérvár AV 19 farm – HSC Csíkszereda 3–2 (1–0, 0–2, 1–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel

Gólok: Fekti Á. 2, Tóth A. illetve Becze T. 2

Ajánlott videó

Olvasói sztorik