Sport

Kispályán sem kispályások

Javában zajlik a VOK-ban a Fehérvári Kispályás Labdarúgó bajnokság, a 6. forduló után a Boiron és a Pasa Kebab csapatai állnak a tabella élén.

Igen kiegyensúlyozottnak tűnik a Videoton Oktatási Központban, a régi idők hangulatát idéző pontvadászat, melyben több ismerős játékossal is találkozhatnak a kilátogatók. Az 5+1-es csapatokkal feálló bajnokságban résztvevő együttesek kiváltak a Városi bajnokságból, ennek elsősorban financiális okai volta. Úgy tűnik azonban, hogy a „régi helyen”, új alapokon, a Labdakergető Baráti Kör Sportegyesület szervezésében ismét egymásra találtak a klubok, és a játékosok egyaránt.

Szembetűnő a tabellán, hogy sok csapat csak öt mérkőzést játszott mivel a csütörtöki játéknapokat át kellett szervezni a Videoton FC Európa-liga szerepése miatt! Ebből is látszik, hogy a kispályás csapatok körében is mekkora a futball, és a Videoton szeretete.

„A Videoton Oktatási Központban megszervezésre kerülő bajnokságunkban az elmúlt évek meghatározó kispályás csapatai szerepelnek és mérkőznek meg hétről hétre. Bajnokságunk alappillérei a sportszerűség és sportszeretet kedvező áron. Régi idők hangulatát és amatőr sportéletét szeretnénk a VOK-ba varázsolni melynek első lépése már megtörtént.”- mondta Balogh Tamás, aki nélkül elképzelhetetlen bármilyen kispályás focival, vagy éppen futsallal kapcsolatos megmozdulás.

A bajnokság első évben a 2007-ben elhunyt, fiatalok közösségi sportjáért sokat áldozó, ennek élő, mindenki jól ismert Kádár Antal “Tóni bácsi”- ról lett elnevezve, a sportért tett munkásságnak tiszteletére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik