Belföld

Megkezdődött a vasutassztrájk

A MÁV szerint csak néhány vonalon okoz gondot a munkabeszüntetés, a szakszervezet viszont arról beszél, hogy sikerült blokkolni szinte a teljes forgalmat. Egy biztos, senki nem tudja mikor indulnak a vonatok, és ha elindulnak, meddig mennek.

A budapesti nagy pályaudvarokon nem sztrájkolnak a dolgozók, az ország néhány vasútvonalán azonban fennakadásokat okoz a munkabeszüntetés – közölte Both Ferenc, a MÁV Inform ügyeletese hétfőn hajnalban az MTI-vel, hozzátéve, hogy reggel 6 és 7 óra között változik a helyzet, mert a legtöbb állomáson ebben az időben történnek a szolgálatváltások.

A Keletiből reggel hatkor csak Sopronba illetve Szombathelyre lehetett eljutni Intercity-vel, azonban az információn felhívták a figyelmet, hogy az ország bármely állomásán lehet sztrájk, így nem garantált, hogy az elindított vonatok időben eljutnak végállomásukra.

Vidéken erős a VDSZSZ

A Győr-Veszprém vasútvonalon több állomáson, a Dombóvár-Gyékényes teljes vonalon, a dél-balatoni vonalon és Siófok állomáson sztrájkolnak a forgalmi dolgozók.

Békéscsaba és Szeged állomáson valamennyi forgalmi dolgozó beszüntette a munkát. A szegedi vonalon Kiskundorozsma állomásról indulnak, illetve érkeznek a vonatok.

KÉPGALÉRIA! (fotó: MTI)

KÉPGALÉRIA! (fotó: MTI)

A Veresegyház-Vác, a Hatvan-Salgótarján-Somoskőújfalu, a Kál-Kápolna-Kisújszállás, a Nyíregyháza-Vásárosnamény illetve Záhony, valamint Mátészalka állomáson szintén a forgalmi személyzet kezdett sztrájkolni.

Több vonalon a vonatok azért nem közlekednek, mert a MÁV-START vonatkísérő személyzete és a kocsivizsgálók sztrájkolnak.

Gaskó elégedett

„Gördül a sztrájk térben és időben” – mondta Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnöke hétfőn hajnalban. Hozzátette: a vasutassztrájk a terveknek és a szervezésnek megfelelően alakul, sokan vesznek részt a munkabeszüntetésben.

A szakszervezeti vezető adatai szerint az ország nagy részén állnak a vonatok, és ahol még van forgalom, ott is meg fog szűnni a következő órákban.

A VDSZSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy hétfőn 8 órakor folytatódnak az egyeztetések a MÁV és a VDSZSZ között a még elégséges szolgáltatásról. A sztrájkbizottság hétfőn a délelőtti órákban ülésezik, értékeli a helyzetet, és amikor úgy látja, hogy elég, akkor egy időre felfüggeszti a sztrájkot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik